Elutasították a Mi Hazánk kérelmét, jogerős a választás eredménye

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Jogerőssé vált az április 3-ai országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen a Mi Hazánk Mozgalom által benyújtott egyetlen jogorvoslati kérelmet is elutasította szombaton.

Az április 3-ai választás egyéni választókerületi eredményei április 12-ére mindenhol jogerőssé váltak, a Nemzeti Választási Bizottság pedig – miután valamennyi jegyzőkönyv a rendelkezésére állt – csütörtökön megállapította az országos listás eredményt, azaz hogy az egyes országos listák hány mandátumra jogosultak és hogy az országos listákról mely jelöltek jutottak mandátumhoz. Az NVB határozata ellen egy napon belül lehetett jogorvoslatot benyújtani, az egyetlen felülvizsgálati kérelmet a Kúria szombaton el is bírálta.

A Mi Hazánk Mozgalom azt kérte felülvizsgálati kérelmében, hogy a bíróság változtassa meg az NVB határozatát, és rendelje el a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélszavazatainak újraszámolását. Arra hivatkozott, a levélszavazatokat megszámoló Nemzeti Választási Irodának (NVI) nemcsak az eredménymegállapító jegyzőkönyvek, hanem a rendelkezésére álló összes adat nyilvánosságát biztosítania kell, legalább napi frissítéssel.

Arra is hivatkozott a párt, hogy az NVI megakadályozta a levélszavazatok ellenőrzése során felvett napi jegyzőkönyvek és nyilatkozatok megismerhetőségét és ez oda vezetett, hogy adatok hiányában a párt NVB-be delegált tagja nem tudta kétséget kizáró módon eldönteni, hogy a sérült borítékban érkezett, a posta által átcsomagolt levélszavazatok sérülése milyen mértékű, azok érvényesek-e.

A Kúria szerint a felülvizsgálati kérelem nem alapos, az országos listás szavazás eredménye a már jogerőre emelkedett részeredmények összegzése, ezért annak egyes részelemei önmagukban már nem vitathatóak, kizárólag a szavazatszámok összesítése vagy a mandátumok kiosztása során vétett jogsértés alapján támadható.

Az NVB országos listás eredményt megállapító határozata tehát jogerőre emelkedett, a választás eredménye véglegessé vált.

A Mi Hazánk Mozgalom azután nyújtott be jogorvoslati kérelmet, hogy a levélszavazatok megszámlálása után elveszítettek egy mandátumot, a 7 helyett pedig csak 6 képviselőjük juthat így be az országos listáról.

A döntés helybenhagyásával kialakult a végeredmény: a Fidesz-KDNP 135, a hatpárti ellenzéki összefogás 57, a Mi Hazánk 6, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata egy mandátumot szerzett az új országgyűlésben.

(via MTI)

Előző sztori

Átvette a Japán Díjat Karikó Katalin

Következő sztori

Szujó Zoltánnal reklámozzák a tram-train-t