Először rendeltek el kijárási tilalmat Kárpátaljn

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kijárási tilalom lesz érvényben Kárpátalján az ortodox húsvét első napjára virradó éjszaka, kijevi idő szerint szombat este 23 órától vasárnap reggel 5 óráig.

A kijárási tilalmat a Kárpátalja Megyei Védelmi Tanács rendelte el a szombaton tartott rendkívüli ülését követően, amelyen a járási katonai közigazgatások, illetve a régió vallási szervezeteinek vezetői is részt vettek – jelentette be Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetője.     

Az ukrán hírszerzés információi szerint az orosz erők Ukrajna-szerte rengeteg áldozattal járó provokációkat és rakétatámadásokat terveznek húsvét éjszakáján, beleértve a templomokat is. “Az ellenség célja az, hogy pánikot keltsen és destabilizálja a helyzetet” – fogalmazott a kormányzó.     Viktor Mikita elmondta, emiatt a hagyományos ételszentelést Ukrajna minden régiójában április 24-én 5 órától tartják. Kérnek mindenkit, hogy a kijárási tilalom után menjen templomba – tette hozzá.     Kárpátalján a háború kitörése óta első ízben hirdettek éjszakai kijárási tilalmat. A légiriadók az utóbbi hetekben szinte mindennaposakká váltak, azonban a Magyarországon kívül a Lengyelországgal, Szlovákiával és Romániával határos Kárpátalját mindeddig nem érte légicsapás.

Az ország másik végében rakétatalálat érte Odesszát, a támadásban öten meghaltak, tizennyolcan pedig megsebesültek – közölte szombat délután a kijevi elnöki hivatal.

Nem sokkal korábban az ukrán haderő arról adott tájékoztatást, hogy két rakéta csapódott be a fekete-tengeri kikötővárosban, amelyek egy katonai létesítményt és két lakóépületet találtak el. Azt is közölték, hogy az ukrán légvédelem két másik rakétát megsemmisített.

Előző sztori

Szijjártó Péter: a magyar kormány figyelemmel követi a szokatlan szlovák belpolitikai eseményeket

Következő sztori

Megbosszulta magát a sok hiba, a Veszprém játszott a döntőbe