Nem vett jegyet, majd megütötte a villamosvezetőt egy férfi

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az eset még tavaly júliusban történt: egy férfi a felszólítás ellenére sem vett jegyet, ezért megverte a villamosvezetőt, majd elszaladt. A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt ellene.

A vádirat szerint a vádlott tavaly július 10. napján szállt fel az egyik szegedi villamosra jegy nélkül. A villamos vezető felszólította a gyanúsítottat, hogy vegyen jegyet vagy szálljon le. A férfi erre nem reagált, majd a sértett megismételte felszólítását.

A gyanúsított válaszul ököllel, nagy erővel fejen ütötte. Ezt követően elszaladt, míg a sértettet szédülése miatt mentővel kórházba kellett szállítani. A gyanúsított a villamos vezetőnek 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okozott.

A járási ügyészség a vádlottat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével és könnyű testi sértés vétségével vádolja. A vádiratában az ügyészség a büntetett előéletű férfival szemben 1 év 8 hónap szabadságvesztés büntetés kiszabására tett indítványt, amennyiben az előkészítő ülésen a bűnösségét beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.

Előző sztori

Orbán Viktor ellátogatott a budapesti humanitárius tranzitponthoz

Következő sztori

Ünnepélyesen átadták a Sándorfalvát Dóccal és Ópusztaszerrel összekötő kerékpárutat