Közélet

Megvan a négy továbbjutó torta

Megvan a négy továbbjutó torta

2022. március 1., kedd
Megvan a négy továbbjutó torta

Az első fordulót az idén 15. alkalommal megrendezett Magyarország Tortája verseny már jól bevált tematikája alapján bonyolították le, mely az első ilyen verseny a megyék történetében. A nevező cukrászoktól olyan új, kreatív alkotásokat vártak, melyekben a Csongrád-Csanád megye jellegzetes gyümölcsei, zöldségei és fűszerei kapnak főszerepet.

Az első fordulóban az anonim módon a szakmai és társadalmi zsűri kiválasztotta a továbbjutó négy tortát, melyek a következők:

  • Aranyhomok Készítette: Nóll-Uhrner Mónika – Monka Meseboltja Szeged
  • Csanád Vezér Csemegéje Készítette Gyuris László Virág Cukrászda Szeged
  • Hagymás álom Készítette: Papp Róbert – Papp Cukrászda Makó
  • Homoki Kabakos Készítette: Horváth Vivien – Szőke Cukrászda Hódmezővásárhely

A zsűri tagjai szakértő szemmel értékelték a tortákat, illetve javaslatot tettek a módosításokra a készítőinek. A benevezett cukrászoknak ezek után volt lehetőségük konzultálni a zsűri tagjaival, így szakértő véleményt és esetenként javaslatot kaptak a nyersanyagok még jobb felhasználására, a technológia csiszolására, ezzel is jobbá formálva a pályaműveket. A versenyzők éltek ezzel a lehetőséggel.

A négy továbbjutott torta készítőjének 2022. március 17-én a második fordulóban a zsűri előtt, élőmunkával kell majd elkészíteni a tortákat, ahol ellenőrizni fogják a technológiát, és a receptek pontos betartását is. A második forduló helyszínét a Szegedi Szakképzési Centrum Krúdy Gyula Szakképző Iskola biztosítja szakmai, gyakorlati tantermében.

2022. március 30-án az Ópusztaszeri Történeti Emlékparkban tartandó ünnepségen ismerheti meg a nagyközönség, a Csongrád – Csanád Megye tortája győztesét, illetve kóstolásra is itt lesz lehetőség.

Aranyhomok. Készítette: Nóll-Uhrner Mónika – Monka Meseboltja - Szeged

Olyan tortát igyekeztem kitalálni, mely látványában, színeiben harmonikus, ízeiben kiegyensúlyozottan vannak jelen az édes és a gyümölcsösen savas ízjegyek. Az Aranyhomok név utal egyrészt a torta színeire, a benne lévő egyik fő összetevőre, a homoktövisre, és az annak életet adó, megyénkre is jellemző alföldi homokos talajra is. A homoktövist kiegészítendő választottam másik régiónkra jellemző összetevőként az édesnemes pirospaprikát. Színeik jól harmonizálnak egymással, és a mindenki által jól ismert fűszerpaprika különleges élmény így édességbe komponálva.

Mindezeket egy mézes vaníliás tejszínkrémmel és fehércsoki ganache-sal rétegeztem, melyek egy roppanós, mandulàs habcsók-lapot ölelnek közre.

Csanád Vezér Csemegéje. Készítette Gyuris László Virág Cukrászda - Szeged

Mint a versenyben meghatározott, a megyében termesztett alapanyagokból készüljön el a torta. Ezért az egyik alapanyaga Ásotthalmon az elmúlt időszakban professzionális termelésnek köszönhető a batáta, a szentesi meggy, a tökmag, mogyoró és a sütőtök, amelyeknek a megyében jelentős a termelése. Természetesen a tej, és annak a feldolgozása is számottevő. Ennek megfelelően ezekből az alapanyagokból állítottuk össze a tortát. Merjük remélni, hogy a megye és az ország cukrászdáiba látogató vendégeknek elnyeri tetszését. A felhasznált alapanyagok akár a honfoglaló törzsek rendelkezésére is állhattak, áldásos ízüket élvezhették őseink is, nem véletlenül telepedtek le megyénk földi javakkal dúsan áldott földjén. Az általunk alkalmazott technológia túllépett a nyereg alatt puhításon. A torta nevét Csanád Vezér Nemzetségősünk inspirálta, akinek a nevét Megyénk viseli.

Hagymás álom. Készítette: Papp Róbert - Papp Cukrászda Makó

Makói cukrászdaként egyértelmű volt a tortában a hagyma megjelenítése, ezért gondoltunk a hagymalekvárra. Erre az alapanyagra építettük a torta további elemeit. Az alapja egy brownie piskóta melyen egy belga tejcsokoládéból készült mousse található. A torta belsejében pedig egy hagymalekváros és egy meggyboros zselé réteget helyeztünk el. A tetejét pedig egy tejcsokoládé ganache-val fedjük le.

Az alapanyagokat a megyében található városok, falvak termelőitől szereztük be. A tortánk a Hagymás álom fantázianevet kapta.

A torta megálmodója és készítője: Lawal-Papp Zsófia

Homoki Kabakos. Készítette: Horváth Vivien – Szőke Cukrászda- Hódmezővásárhely

Amint már egy kicsit is jobb az idő, a Kishomoki kertünkbe töltjük szabadidőnk nagy részét. Nem történt ez máshogy tavaly sem, amikor rengeteg gyümölcs és zöldség között tököt is vetettünk.Egyetlen egy Nagydobosi tök fejlődött hatalmasra a hónapok során, amíg meg nem csípte a dér és tökéletes alapanyaggá vált az általam elkészített piskótához.És ha már tök, a tökmag is része ennek a csodálatos termésnek, amiből a tortában lévő ganache készül.

Ezeket a ganache-val megkent piskótákat karamellizált fehércsokoládé mousse-al rétegeztem, aminek enyhén narancsos-virágos esszenciát adtam, akárcsak egy indián nyári naplemente íze.

(Kabakosok- másnéven Tökfélék)

Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.