Szegedről is segítenek: a Mátrix Közhasznú Alapítvány a háború menekültjeinek gyűjt

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Közösségi tereit ideiglenes szálláshelyként ajánlja fel a Mátrix Közhasznú Alapítvány a csütörtök hajnalban kitört ukrán-orosz háború menekültjeinek. Csatlakozásra szólít a szervezet minden jószándékú közösséget, céget, magánembert.

Az alapítvány első körben a szegedi Centerke Adományozó Központ 90 m2-es területén tud befogadni 3-4 családot, összesen 16 főt, akik így a háborús helyzetben biztonságba kerülhetnek. A közösségi felajánlások 100%-át a háborús helyzetet elszenvedőkre fordítja a szervezet. A lakhatás mellett ruha, élelem, gyógyszerek költségei is finanszírozható a támogatásokból.

A segítség hívószó összefogásra a hasonló szervezetek, önkormányzatok, magánszemélyek, cégek, intézmények részére. Üresen álló irodaépületek, üzletek, iskolák, raktárak, lakások, közösségi terek, nyaralók területein ezernyi és ezernyi szállássá alakítható hely van, ahova az országba menekülő emberek számára szállást lehet kialakítani.

Rácz Anett alapítványi elnök bízik az összefogásban – a háborúból menekülő kisgyermekes családok, nők, idősek megmentéséhez minden támogatóra szükség van. A legapróbb segítség is életmentő. Fogjunk össze! A www.matrixalapitvany.hu oldalon minden információ elérhető. Együtt csodákra vagyunk képesek – írják közleményükben.

Így is segítheti az adományozás sikerét

  1. Adománnyal: az alapítvány 11735005-20510350 -es hivatalos számlaszámára átutalt összeg 100%-ban a jótékonysági programok finanszírozására kerül felhasználásra.
  2. PayPal támogatás révén: az info@matrixalapitvany.hu paypal címre átutalt összeg 100%-ban a jótékonysági programok finanszírozására kerül felhasználásra.
  3. Adományvonal hívásával: a Mátrix Közhasznú Alapítvány ADHAT Segélyvonalán hívással és SMS-el is segíthet! Hívja a 13600 -as telefonszámot (mindenféle előhívó nélkül), majd az automata bejelentkezése után adja meg az alapítvány kódját, a 22 -est! Ha könnyebb az SMS, akkor a 13600 -as számra küldd a 22 -est. Egy hívás vagy egy üzenet 500 Ft. Ennyit kap az alapítvány, és ennyit is számláznak az hívást indító telefonszámlára!
  4. Adó 1 százalék felajánlással: éves szinten tízezernél több segítségnyújtást támogathat adó 1 százalék felajánlása révén. Adóbevalláskor a Mátrix Közhasznú Alapítvány 18472273-1-06 adószámát adja meg, vagy május 20-ig rendelkezzen az eSzja adóbevallásban.
Előző sztori

Orbán Viktor: Nem fogjuk engedni, hogy Magyarországot bárki belesodorja ebbe a háborúba!

Következő sztori

Szijjártó: megalakul a külügyi koordinációs operatív törzs