Politika

Róna Péter a közös ellenzék államfőjelöltje

Róna Péter a közös ellenzék államfőjelöltje

2022. február 14., hétfő
Róna Péter a közös ellenzék államfőjelöltje

A hatpárti ellenzék a 79 éves jogász-közgazdászt állítja fel Novák Katalin kihívójának. Az Oxfordi Egyetem oktatója el is fogadta a felkérést.

Márki-Zay Péter korábban egy metodista lelkészt, Iványi Gábort javasolt államfőjelöltnek, akivel elméletileg már konzultált is ügyben. A Jobbik azonban nem állt be mögé, így hamar kiesett a pixisből.

Róna Péter neve már korábban is felmerült a baloldallal kapcsolatosan: 2014-ben az Együtt őt javasolta miniszterelnök-jelöltnek, ugyanakkor a közgazdász szerint konkrét felkérésről sosem volt szó, csak informálisan merült fel a lehetőség.

Mint az Egységben Magyarországért közleményében Márki-Zay Péter mondta: ,,Tisztában vagyunk vele, hogy a mai parlamenti viszonyok között a Fidesz könnyen megszavazza saját jelöltjét, Novák Katalint. Ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy az államfői tisztségre is alternatívát mutassunk."

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje korábban huszadrangúnak gondolta az államfő kérdését, a Partizánnak úgy nyilatkozott nemrég, hogy szerinte az lenne a legjobb, ha az állampolgárok dönthetnének a köztársasági elnök személyéről.

Szanyi Tibor pártja, az ISZOMM egyébként a Neoton Família énekesét, Pál Évát, a Mi Hazánk Mozgalom pedig Popély Gyula történészt szeretné államfőnek. Ahhoz, hogy valaki felkerülhessen az államfői szavazólistára, a képviselők egyötödének az ajánlására van szükség, ami 40 aláírást jelent.

Mindennek ugyanakkor különösebb súlya nincs, mivel a Fidesz kétharmados parlamenti többségével igen valószínű, hogy könnyen megválasztják március 10-én Novák Katalint Áder János utódjának. A hatpárti ellenzék szempontjából azonban szimbolikus jelentőségű, hogy a jelöltek - így Róna Péter is - 15 percet beszélhet a jelöltsége okán a Parlament előtt.

(via Telex)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.