Közélet

Nagy siker az SZTE első gyakorlatorientált képzési börzéje

Nagy siker az SZTE első gyakorlatorientált képzési börzéje

2022. február 9., szerda
Nagy siker az SZTE első gyakorlatorientált képzési börzéje

Szerdán délelőtt az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjában megtartott börzén a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki, Mezőgazdasági valamint Természettudományi és Informatikai Kara mutatta be duális és kooperatív képzéseit, a Talentis Agro cégcsoporthoz tartozó hat vállalati partner pedig interaktív programmal készült a középiskolás diákok és az elsőéves egyetemisták számára.

A résztvevőket Prof. Dr. Gellén Klára, az SZTE oktatási rektorhelyettese köszöntötte, aki elmondta, hogy az SZTE célja olyan szakemberek képzése, akik már egyetemi éveik alatt is használható és jelentős tapasztalattal, az adott területen a legmodernebb ismeretekkel felvértezve lépnek ki a munka világába.  Ezért is fejleszti az intézmény a már most is közel 100 tagból álló partnerhálózatát a legkülönbözőbb ágazatok képviselőivel és szakképzési centrumaival folyamatosan. Öt Karon már most zajlanak duális képzések, kooperatív képzést pedig még ennél is több karon találhatnak az érdeklődők. Beszédében idézte az SZTE világhírű alumnáját, Karikó Katalint, aki tanácsként elmondta, hogy „Találj olyan partnert az életedhez, aki segít álmaidat valóra váltani!”. 

A börze leghangsúlyosabb ágazata a mezőgazdaság és az élelmiszeripar volt. A Talentis Agro cégcsoport tagjai színes és interaktív módon mutatták be tevékenységüket a diákoknak: a Csabatáj Zrt. árutojás termelő és növénytermesztő tevékenységét, a Gallicoop Zrt. a zárt rendszerű pulykahústermelő integrációt, a Hidasháti Zrt. az öntözéses növénytermesztést, a KALL Ingredients az izocukor gyártást, a Szarvasi Agrár Zrt. a növénytermesztés, tejelő szarvasmarhatenyésztés, rizs- és szemestermény feldolgozás, a Viresol Kft. pedig a gabonafeldolgozó, keményítő- és alapanyaggyártást.

Az eseményen részt vett Bagdán Boglárka agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár asszony, aki beszédében kiemelte:

hálás a Szegedi Tudományegyetemnek a börze megszervezéséért valamint a diákoknak nyújtott segítségért. A Kormány számára is kiemelt terület a gyakorlatorientált oktatás erősítése és a duális képzések széleskörű megteremtése, melyet nagyban segíthetnek az SZTE rendezvényéhez hasonló alkalmak és programok, valamint a hamarosan létrehozandó ágazati képzőközpontok. Minden szereplő érdeke, hogy a legmotiváltabb és legtehetségesebb diákok a felsőoktatásban folytassák tanulmányaikat, ennek érdekében működik együtt a tárca a felsőoktatási intézményekkel, így a Szegedi Tudományegyetemmel.

via SZTE/ Fotók: Sándor Judit / SzegedMa

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.