Politika

Mihálik Edvin vitázna, de a szegedi Fidesz érdemesnek sem tartja rá

Mihálik Edvin vitázna, de a szegedi Fidesz érdemesnek sem tartja rá

2022. február 17., csütörtök
Mihálik Edvin vitázna, de a szegedi Fidesz érdemesnek sem tartja rá

Ma délután élő videóban jelentkezett be a város zöld tanácsnoka közösségi oldalán, ahol amellett, hogy hálálkodott egy sort az összegyűlt ajánlásaiért, nyilvános vitára hívta ki Mihállfy Bélát, Szeged és a Homokhátság Fidesz-KDNP színeiben induló országgyűlési képviselőjelöltjét.

„Beosztottakkal" nem vitáznak

Mihálik az előválasztási győzelmét már szinte választási sikerként könyvelte el. Az ellenzék őszi szavazásán a körzetből valamivel több mint hétezren szavaztak, ami kevesebb, mint 10 százaléka a szavazásra jogosultaknak.

A szegedi Fidesz gyorsan reagált Mihálik próbálkozására: érdemesnek sem tartják, hogy vitatkozzanak vele, hiszen ő is csak úgy táncol, ahogyan Gyurcsány fütyül: csak egy „kisinas", egy „beosztott".

A párt közleményét változtatás nélkül közöljük, olvashatják, lejjebb pedig megtekinthetik Mihálik Edvin videóját.

"Mihálik Edvin annak a Márki-Zay Péternek a jelöltje, aki ostobának, agymosottnak, és trágyával etetett gombáknak nevezte a magyarokat. Mihálik Edvin Gyurcsány Ferenc szövetségese, márpedig Gyurcsány bejelentette, kormányzásra készül. Nincs miért vitatkozni Mihálik Edvinnel, mert ő csak egy kisinas, egy beosztott. Főnökei Gyurcsány Ferenc és a magyarokat sértegető Márki-Zay Péter, az ő beosztottjuk Mihálik. Beosztottakkal nincs miről vitatkozni, mert Mihálik csak azt tenné, amit a főnökei diktálnak neki: közösen lebontanák a kerítést, beengednék a migránsokat, eltörölnék a rezsicsökkentést és ismét tönkre tennék Magyarországot. Ilyen emberekkel nincs miről vitázni, az ilyen embereket távol kell tartani a kormányzástól.
Mihálikot azért is távol kell tartani a kormányzástól, mert feltűnően jó barátságot ápol a 4,8 milliárd forintos EU-s csalásba keveredett Cseh Katalinnal, aki ellen több nyomozás is zajlik jelenleg. A Fidesz és a Fidesz választói távol fogják tartani az április 3-i választásokon Gyurcsány és Márki-Zay embereit a kormányzástól"-áll a szegedi Fidesz közleményében

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.