Krimi

Költségvetési csalás miatt vádat emeltek a szocialista Joób Márton ellen

Költségvetési csalás miatt vádat emeltek a szocialista Joób Márton ellen

2022. február 11., péntek
Költségvetési csalás miatt vádat emeltek a szocialista Joób Márton ellen

Vádat emeltek egy szegedi önkormányzati képviselő és társai ellen, mert céghálót működtetve 271 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője. Lapunk információja szerint a szocialista Joób Márton az érintett képviselő.

Szanka Ferenc elmondta, a főügyészség az ügyben 18 ember ellen emelt vádat különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt; nyolcat közülük bűnszervezetben elkövetett cselekményekkel vádolnak. Kilenc további gyanúsított esetében a vádhatóság feltételesen felfüggesztette az eljárást.

Az ügyészség két, a bűnösségét beismerő vádlottal egyezséget kötött.

A vádirat szerint a szórólapterjesztéssel, műsorújság kiadásával foglalkozó céget irányító férfi a körülmények számára kedvezőtlen változása miatt a piacon maradás és terjeszkedés érdekében elhatározta, hogy bűnszervezetet hoz létre a költségek minimalizálása és az adó meg nem fizetése érdekében.

A vádlottak kezdetben Csongrád-Csanád, majd Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyében működő céghálót hoztak létre, amelyben a szórólapterjesztést végző alkalmazottak egy részét a lánc alján levő gazdasági társaságokhoz jelentették be vagy azt sem tették meg. A cégháló alján levő, strómanok nevére íratott társaságok nem nyújtottak be adóbevallást, de ha igen, adófizetési kötelezettségüknek akkor sem tettek eleget, szerepük csak a fiktív számlák kiállítása volt.

A szórólapterjesztést ténylegesen azonban továbbra is a szegedi férfi és társai koordinálták.

A bűncselekmény leplezésére valótlan teljesítési igazolásokat állítottak ki, külön könyvelést vezettek, a céghálón keresztül átutalásokkal átfutták a pénzt, majd a jutalékok levonása után készpénzben visszajuttatták a szervezet vezetőjének.

Az eljárásban a fiktív számlákat befogadó más gazdasági társaságokat is találtak, köztük építőipari vállalkozásokat, valamint tizenegy, az ország több megyéjében patikát üzemeltető céget, amelyek esetében az 500 ezer és 22  millió forint közötti vagyoni hátrányt az elkövetők jelentős részben megtérítették.

A SzegedMa információja szerint Joób Márton az ügyben érintett önkormányzati képviselő. A politikus lényegében elismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, és a vagyoni hátrány megtérítéséért jelentős összeget befizetett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal letéti számlájára. A politikus 2020 októberében lemondott a városi közgyűlésben betöltött tanácsnoki tisztségéről és a Szegedi Sport és Fürdők Kft.-ben betöltött felügyelő bizottsági tagságáról.

Kiemelt képünk archív!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.