Politika

Nem él az állam a Cserkó elővásárlási jogával

Nem él az állam a Cserkó elővásárlási jogával

2022. január 5., szerda
Nem él az állam a Cserkó elővásárlási jogával

Szabó Bálint független önkormányzati képviselő legutóbb azzal jelentkezett be közösségi felületén, hogy a kormányhivatal reagált a megkeresésére, miszerint az állam eláll a Cserepes sori piac elővásárlásától.

A legutóbbi, decemberi közgyűlésen egy kisebb szócsatározás alakult ki Botka László polgármester és Szabó Bálint független képviselő között annak kapcsán, hogy nem került nyilvánosságra, kihez került pontosan a Cserepes sori piac. Botka ezt akkor azzal indokolta, hogy az adásvételi szerződés még nem hatályos, mivel az államnak 30 napos elővásárlási joga van.

A képviselő ennek megfelelően megkérdezte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Kft.-t, hogy él-e a lehetőséggel az állam. A válasz pedig röviden: nem.

Szabó nyilatkozata szerint a nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszterrel közösen, az adásvétel megvizsgálása után az MNV azt az álláspontot fejtette ki, hogy

az állami tulajdonszerzés nem segítené elő állami közfeladat ellátását, ezért a társaság lemond az elővásárlási jogáról.

Vagyis a képviselő szerint a Napfényfürdő és a Nagybani piac után újabb ingatlant sikerült Botkáék városvezetésének privatizálni - Szabó szerint. Az elővásárlás jogának lemondásáról szóló nyilatkozatot a vagyonkezelő társaság - Szabó idézése szerint - már el is juttatta a szegedi önkormányzatnak, így a határozat hivatalos.

Bár a közgyűlés idején az adásvétel még nem volt nyilvános, az már kiderült, hogy a Cserepes sori piac területe állítólag az ŐSze-Solar Kft.-hez kerül. Ezt maga Botka állította akkor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.