Miért van két egyforma, egyirányba mutató lámpa a Belvárosi híd lábánál?

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A látszólag értelmetlen megoldás nagyon is logikus.

Az Oskola utca és a Stefánia rekonstrukciója amellett, hogy sok bosszúságot okozott a szegedieknek – kiváltképp az iskolakezdés során – politikai vitákat is generált. Mint ismeretes, a helyi ellenzék szerint a városvezetés félkészen adta át az útszakaszt, a legutóbbi közgyűlésen is kérdések tömkelegével bombázta Korponyai Ernő és Német Ferenc Mihálik Edvin zöld tanácsnokot a beruházás kapcsán.

Mindezeken túl más érdekességet is tartogat az érintett útszakaszon. Több olvasónk is jelezte, hogy látszólag teljesen érthetetlen módon egymástól alig két méterre, két egyforma, egyirányba mutató jelzőlámpát helyeztek ki a kerékpárosok számára a Belvárosi híd lábánál.

Elsőre furcsának tűnhet, de valójában ésszerű (Fotó: Sándor Judit)

A hátsó lámpa a hídról indirektben balra kanyarodóknak van. A Stefánia felől érkező kerékpárosoknak a közelebbi lámpa előtt kell megállniuk, hogy a hídról érkezők elférjenek és ne az út közepén várakozzanak

– árulta el a titok nyitját egy szegedi kerékpáros aktivista.

Az említett felújítási projekt során alaposan megváltozott a forgalmi rend a Belvárosi híd szegedi hídfőjénél. Korábban összefoglaltuk, mire kell odafigyelnie az arra járó autósoknak és kerékpárosoknak. Ezt a cikkünket IDE KATTINTVA olvashatja.

Előző sztori

Vörös kód lép életbe Szegeden is

Következő sztori

20 ezer tábla csokit gyűjtöttek a bohócdoktorok