Eltűnt a Szeviép-ügy egyik tanúja

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A héten kellett volna a Debreceni Törvényszéknek meghallgatnia azt a férfit, akit a Szeviép-ügyben tanúként kezelnek. A férfi azonban nyomtalanul eltűnt, a rendőrség sem találja.

Elmarad a csütörtöki tárgyalás a Szeviép-ügyben egy eltűnt tanú miatt. A cég 2006 és 2010 között számos közbeszerzést nyert meg az MSZP-s Ujhelyi Istvánnak köszönhetően – legalábbis ezt a cégvezető egyik üzlettársa nyilatkozta még 2019-ben.

Ahogy akkor fogalmazott: a Szeviép és annak vezetője, B. István máig több tízmillióval tartoznak neki.

Utóbbit szerette volna meghallgatni a Debreceni Törvényszék csütörtökön, azonban a férfi elérhetetlenné vált, és a hatóságok sem találják őt. Az otthonában sem találták meg, és az ottaniak sem tudnak róla semmit.

Az ügy új kijelölt könyvvizsgálót kapott, így hamarosan új szakvélemény készülhet a perben, ami április közepén folytatódhat tovább.

A Szeviép-ügyről utoljára ősszel hallhattunk, de maga a per már több mint tíz éve húzódik: a cég ellen csődbűncselekmény miatt emeltek vádat. A három vádlott férfi volt a vezetője a milliárdos forgalmat lebonyolító gazdasági társaságnak, ami 2009 elején került nehéz pénzügyi helyzetbe, az év áprilisában fizetésképtelenné vált, majd júniusban megkezdődött elenne a csődeljárás. A cég hitelezőivel nem sikerült megállapodást kötni, ezért a társaság felszámolását rendelték el. Közel 500 hitelező nyújtott be igényt, összesen nagyjából hatmilliárd forint feletti összegre. Az ügyben ezután indult el nyomozás csődbűncselekmény vádja miatt.

A Szegedi Törvényszék első fokon börtönbüntetésre ítélte a három vádlottat, másodfokon viszont bizonyíték hiányában felmentette őket. A fellebbezés után azonban az ügy Pécsre került, akik kizárva a Szegedi Ítélőtáblát, újabb másodfokú pert rendeltek el, a Kúria pedig a Debreceni Törvényszéket jelölte ki ennek lebonyolítására.

Előző sztori

Megfélemlítette és kifosztotta cellatársát a Szeged melletti fogvatartott

Következő sztori

Januártól 320 ezret is kereshet egy szegedi Auchan dolgozó