Közélet

Messze még a vége a Szeviép-pernek

Messze még a vége a Szeviép-pernek

2021. szeptember 25., szombat
Messze még a vége a Szeviép-pernek

Egy sor, valaha a Szeviéppel kapcsolatban álló cég adatait kérte be a Debreceni Törvényszék, azonban közülük nem mindegyik érkezett meg a csődbűntett miatt induló ügy tegnapi tárgyalására. A bíróságnak még a felszámoló sem válaszolt, és az új, kijelölt szakértő sem nézte még át a több tízezer oldalas dokumentumot. A már így is több mint tíz éve húzódó ügy januárban folytatódik-írja a Délmagyar.

Megjelent a Szeviép-ügy tegnapi tárgyalásán a Debreceni Törvényszéken az ügy másod- és harmadrendű vádlottja is, de nem sok időt kellett Debrecenben tölteniük.A tárgyaláson a bíróság iratokat ismertetett. Szabó Ágnes bírónő korábban egy sor dokumentumot kért be, egyebek mellett a Szegedi Törvényszéktől az összes olyan iratot, amely a Szeviép felszámolásával kapcsolatos, 2007-től egészen 2010-ig.Ezeken kívül több cég adatait, amelyek valaha kapcsolatban álltak a jelenleg is felszámolás alatt álló szegedi építőipari vállalkozással, és a felszámolótól is várt papírokat. Azonban az utóbbi sem küldte meg a dokumentumokat.Ezek azért lennének nagyon fontosak, mert a

bíróságnak többek között azt kellene eldöntenie, hogy az első fokon eljáró Szegedi Járásbíróság pontosan állapította-e meg a fizetésképtelenség időpontját.

Ez az akkori döntés szerint 2009. április 18-a volt.

A beérkezett papírok rövid ismertetése után kiderült az is, hogy már kijelölték az ügy új szakértőjét, azonban a több tízezer oldalnyi iratanyagot még nem kezdte el tanulmányozni. Új szekértő kijelölésére azért is volt szükség, mert a korábbi időközben nyugdíjba vonult.

FOLYTATÁS JANUÁRBAN

A Debreceni Törvényszék tegnapi tárgyalásán úgy döntött, hogy a pert 2022. január 20-án folytatják, mert addigra talán a szakértő is elkészítheti az új szakvéleményt. Az ügy már így is több mint tíz éve húzódik, és egyelőre nem látni a végét. Szilágyi János, az egyik vádlott védője a tegnapi tárgyalás előtt a Délmagyarország tudósítójának azt mondta, hogy szerinte akár további két évig is tarthat a per.

A Szeviép-ügyben csődbűncselekmény miatt emeltek vádat. A három vádlott férfi volt a vezetője a milliárdos forgalmat lebonyolító gazdasági társaságnak, a Szeviép Zrt.-nek. A cég 2009 elejére került nehéz helyzetbe. Fizetésképtelenné vált, júniusban pedig csődeljárás indult ellene. A Szeviép számtalan kisvállalkozásnak maradt adósa. Mivel nem jött létre csődegyezség, a bí­róság 2010 augusztusában elrendelte a társaság felszámolását.

Körülbelül 500 hitelező nyújtotta be az igényét, összesen hatmilliárd forint feletti összegre,

és csődbűncselekmény gyanújával nyomozás indult. Végül 2015-ben vádat emeltek három cégvezető ellen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.