Elítélték a szegedi jogászt, aki fegyverrel akarta kirabolni a postát és egy virágboltot

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Lezárult annak a szegedi ügyvédnek a tárgyalása, aki még 2020. májusában próbált meg kirabolni egy helyi postát, majd nem sokkal később egy virágboltot is – mindezt egy engedély nélkül tartott lőfegyverrel. Hat év börtönben végrehajtandó szabadsőgvesztésre ítélték.

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott 2020. május 21-én az engedély nélkül tartott, töltött lőfegyverével bement egy szegedi postára, ahol pénzt követelt, azonban az alkalmazottaknak a férfi figyelmetlenségét kihasználva sikerült elhagyniuk a helyiséget. A vádlott ekkor előzetes tervével felhagyva elhagyta a posta épületét, értéket nem vitt magával.

A férfi két nappal később azonos módszerrel kísérelt meg egy szegedi virágüzletet is kirabolni, azonban az üzlet hátsó részében tartózkodó alkalmazott segélyhívást kezdeményezett, ezért a vádlott, a fenyegetés hatására számára korábban átadott 5.000 forinttal távozott a helyszínről.

Az elsőfokú bíróság döntésével szemben az ügyészség a vádlott terhére sőlyosbítás, még a védelem enyhítés céljából lebbezet fel. Így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára. Az immár jogerős ítélet indokolásában elhangzott, a Szegedi Ítélőtábla eljáró büntető tanácsa úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás megalapozott, és a vádlott bűnösségének megállapítása is törvényes.

A másodfokon eljáró tanács a minősítés körében nem értett egyet az egyik tényállás kapcsán, ezért a vádlott terhére elsőfokon megállapított bűncselekmények közül a kényszerítés bűntettének megállapítását mellőzte – ez azonban a büntetésen nem változtatott.

A jelen eljárásban kiegészített és korrigált bűnösségi körülményeket számba véve nem látott indokot az ítélőtábla sem a büntetés lényeges súlyosítására, sem pedig annak lényeges enyhítésre, erre tekintettel az ezirányú fellebbezéseket nem tartotta alaposnak. Mindezekre figyelemmel az elsőfokú ítélet büntetés mértékére vonatkozó rendelkezéseit helybenhagyta

Előző sztori

Chovanecz Kata: a baloldal fizetőssé tenné az egészségügyet

Következő sztori

Megyei polgármesterek kérik közösen Márki-Zay Pétert: ne náluk kampányoljon