/

Nem engedte az önkormányzati cég, hogy a Klauzál téren kínáljon forralt bort az ellenzék

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
A szegedi Fidesz frakcióvezetője szerint ismét kiderült, hogy az elhíresült szlogenekkel ellentétben Szeged mennyire demokratikus és befogadó város valójában.

Évek óta hagyománynak számít Szegeden, hogy a karácsonyi vásár alkalmával forró italokat osztanak a politikai szereplők a város forgalmasabb pontjain. Nem szeretett volna ebből kimaradni a helyi Fidesz sem, azonban egy felettébb érdekes indokra hivatkozva elutasította az önkormányzati cég a kérelmüket.

–A szabályoknak megfelelően engedélyt kértünk a Szegedi Városkép és Piac Kft.-től, hogy a Klauzál téren oszthassunk forralt bort és teát a szegedieknek a város karácsonyfája mellett.

Az önkormányzati cégtől azt választ kaptuk, hogy a Klauzál tér annyira zsúfolt, hogy oda már nem engednek be minket

mondta lapunk megkeresésére Tápai Péter, aki hozzátette, a jóval csekélyebb forgalmú Kölcsey utca végén kínáltak nekik területet.

Az önkormányzati cég szerint nincs hely a Klauzál téren

– Úgy tudom, hogy ez mindenki karácsonyfája, ezért is szerettünk volna ennek közelében forróitalokat osztani és baráti, kötetlen beszélgetésre invitálni a járókelőket. Sajnos ezt megakadályozták.

A baloldali városvezetés mindig azt mondja, hogy Szeged befogadó és demokratikus város, láthatjuk, hogy valójában mennyire az

zárta gondolatait a képviselő.

Az esettel kapcsolatban kérdéseket küldtünk a Szegedi Városkép és Piac Kft.-nek, amennyiben válaszolnak frissítjük a cikket, vagy újat írunk.

Exkluzív!
Előző sztori

Márki-Zay Péter: A leendő parlamentben a Fidesz lesz a legbefolyásosabb párt

Következő sztori

Kilenc évre ítéltek egy román kábítószercsempészt Szegeden