Közélet

Fontos vállalni a kereszténységünket

Fontos vállalni a kereszténységünket

2021. december 5., vasárnap
Fontos vállalni a kereszténységünket

Fontos, hogy a mai világban a fiatalok merjék vállalni kereszténységüket, és ezt ki merjék mondani Európában és Magyarországon is - erről a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára beszélt vasárnap a budapesti Mátyás-templom előtt.

A Szentháromság téren az Országúti Ferences Plébánia és a Felső-Krisztinavárosi Plébánia fiataljainak gitáros flashmobján Soltész Miklós úgy fogalmazott, a keresztény életben, közéletben helyük van a gitáros énekeknek, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy több száz fiatal gyűlt most itt össze.

Közösséget teremt, amikor a fiatalok együtt vannak. "Közösséget teremt a családban, a nemzetben, különösen ma, december 5-én, amikor fontos a nemzeti összefogás egy csúfos, több évvel ezelőtti népszavazás után" - fogalmazott. Meg kell mutatni, hogy összetartozunk - emelte ki.

Fotó: MTI/Mónus Márton

Soltész Miklós hozzátette: ezeket a közösségeket erősíteni kell Európában is, és ha mindezt mi magyarok tudjuk közvetíteni más nemzetek irányába, akkor mindent megtettünk, és megmutattuk, hogy szükség van ránk, és a világnak is szüksége van a magyarságra.

A rendezvénnyel a szervezők advent időszakában a béke fontosságára kívánják felhívni a figyelmet. A két plébánia ifjúsági zenekaraihoz több mint háromszáz fiatal csatlakozott a zenés flashmobon. Soltész Miklós a fiatalokhoz szólva azt mondta, köszöni nekik, hogy megvallják kereszténységüket, hitüket. Reméli, ez a megmozdulás is legalább olyan sikeres lesz, mint a hat évvel ezelőtti. Akkor a Bazilika elé szervezett zenés összejövetelről készült videót több mint egymillióan látták egy videómegosztó portálon - jegyezte meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.