Közélet

Eltörölné a gyermekvédelmi törvényt Márki-Zay Péter

Eltörölné a gyermekvédelmi törvényt Márki-Zay Péter

2021. december 1., szerda
Eltörölné a gyermekvédelmi törvényt Márki-Zay Péter

Az ellenzék közös miniszterelnök-jeltöltje az M1 híradójának azt nyilatkozta, miután tegnap az Országgyűlés elfogadta az új népszavazási javaslatot, hogy ő egyből el fogja törölni a gyermekvédelmi törvényt - persze ehhez hatalomra kell kerüljön.

https://szegedma.hu/2021/11/lesz-nepszavazas-a-gyermekvedelmi-torvenyrol-itt-vannak-a-kerdesek

Hódmezővásárhely polgármestere kijelentette, hogy nem fog részt venni a népszavazáson sem, ugyanis nem hajlandó „ostoba” kérdésekre válaszolni. A híradó riporterének a kérdéseire világos választ adott: ő bizony, ha megszavazzák, el fogja törölni a gyermekvédelmi törvényt, amit erős szavakkal is bírált.

Ki az az elmeháborodott, aki azt gondolja, hogy szülői engedély nélkül akar bárki Magyarországon, vagy bárhol a világon óvodás gyerekeknek nemet változtatni

Kijelentéseit azzal indokolja, hogy a törvény szerinte gyűlöletkeltő és az LMBTQ-lobbi kiskorúakat célzó propagandája nem valós veszély. A híradó riportját ide kattintva nézhetik meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.