Sport

Világszinten is egyedülálló arénával gazdagodik Szeged

Világszinten is egyedülálló arénával gazdagodik Szeged

2021. december 9., csütörtök
Világszinten is egyedülálló arénával gazdagodik Szeged

Mihálffy Béla és Bartók Csaba a Fidesz két szegedi országgyűlési képviselő-jelöltje közös sajtótájékoztatót tartott a Pick Aréna előtt, ahol elmondták, a kormány elkötelezett a szegedi sportfejlesztésekkel kapcsolatban és ha jövőre folytathatják a megkezdett munkát, további fejlesztések várhatóak.

Mihálffy beszédében emlékeztetett az elmúlt időszakban állami támogatásból megvalósult szegedi sportfejlesztésekre.

Megemlítette, hogy a 15 milliárd forintból épült Szent Gellért Fórum egy olyan rendezvényközpont, amely huszonegyedik századi körülményeket biztosít a sportolók és a rendezvényen résztvevők számára.
Szintén komoly fejlesztés volt a szegedi vasutas stadion fejlesztése is, ahol egy gyönyörű atlétikai centrum valósult meg, továbbá megújult a birkózó csarnok, mintegy 600 millió forintból – mondta a dorozsmai képviselő, aki kitért a Maty-éri kajak-kenu pálya rekonstrukciójára is, amely során a Szegedi Olimpiai Központ mintegy 4,6 milliárd forintból újult meg.
Hangsúlyozta, hogy a Tiszavirág Sportuszoda építésére az Orbán-kormány több mint 15 milliárd forintot biztosított.

– Ezeknek a gyönyörű létesítményeknek a megvalósulása egy igazi ünnep a szegediek számára. Kijelentem, hogyha tavasszal a Fidesz-KDNP pártszövetség folytathatja a megkezdett munkát és a szegediek jómagamnak és Bartók Csabának bizalmat szavaznak, folytatni fogjuk ezeket a fejlesztéseket

– zárta beszédét a Csongrád-Csanád megyei 2-es választókörzetben induló Mihállfy.

Fotó: Sándor Judit

Bartók Csaba a Pick Aréna kapcsán elmondta, a sportkomplexum egy igazi világszenzáció, amely a legmodernebb technológiákat hordozza magában, így minden nemzetközi követelménynek megfelel.

A Pick Aréna számokban
Bartók Csaba a sajtótájékoztatón elmondta, a Pick Aréna 8300 néző befogadására alkalmas, 28 ezer négyzetméter alapterületű és 6 emelet magasságú.

A szegedi Fidesz elnöke úgy fogalmazott, ez egy grandiózus beruházás, amely után a Tisza-palota és a Tiszavirág Sportuszoda mellett egy igazi látványossággal gyarapodott a Felső Tisza-part. Büszkék lehetünk arra, hogy egyedülálló módon szállásszolgáltatás, edzőtermek, rehabilitációs, rekreációs terek is üzemelnek a létesítményen belül. Ráadásul a Pick kézilabdaakadémia is új itt valósul meg – tette hozzá.

Bartók hangsúlyozta, hogy a szegedi férfi kézilabda története hatvan évre nyúlik vissza és már évtizedek óta a világ élmezőnyébe tartozik a Pick Szeged, de talán most jutott el arra a szintre, hogy méltó körülmények fogadják a csapatot és az idelátogató vendégeket.

–A szegedi embereket egy kulturált környezet fogadja és emellett rengeteg gyerek fog itt sportolni. Az Aréna nemcsak a Pick Szeged csapatának épült, hanem az összes szegedi lakosnak. Ráadásul ez a világszinten is egyedülálló aréna a januári kézilabda-Eb egyik helyszínélül is szolgál – hívta fel a figyelmet.

A Csongrád-Csanád megyei 1-es választókörzetben induló politikus kiemelte, hogy a Pick Aréna a magyar állam finanszírozásában, a modern városok program keretein belül mintegy 36 milliárd forintból épült.

–Ez a pénz mehetett volna máshova is, de részben nekünk is köszönhetően ezeket a forrásokat Szegeden használták fel – zárta beszédét.

Mint ismeretes, a Pick Arénát csütörtökön 20 óra 45 perckor avatja fel a Pick Szeged a THW Kiel elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzéssel. A találkozóról élő, szöveges tudósítással jelentkezünk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.