Az SZTE tanulmányi versenyén ,,találkozott” Karikó Katalin és Szent-Györgyi Albert

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pénteken zajlott az idei Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny elődöntője, a pandémiára tekintettel online. A verseny érdekessége, hogy az egyetem centenáriumi éve mellett a középiskolásoknak szánt verseny maga idén 10 éves.

Az elődöntő kreatív feladatainak egyike volt az, hogy „Képzeljük el, mi történne, ha Karikó Katalin és Szent-Györgyi Albert találkozna 2021-ben!”. A megnyitón Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja azt mondta, hogy akik a versenyre jelentkeztek, azok kérdés nélkül átlagon felüli képességűek fizikából, kémiából és biológiából, ezzel is Karikó vagy Szent-Györgyi nyomdokain haladnak.

Prof. Dr. Dux László, az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar Biokémiai Intézet tanszékvezető egyetemi tanára, a tanulmányi verseny zsűrijének elnöke nyitóbeszédében hangsúlyozta: a tíz éves hagyományokkal rendelkező verseny az egész ország iskoláit megmozgató tudományos vetélkedő.

– Tíz év alatt kinevelődtek olyan versenyzőink, akik mára már sikeres kutatók és fejlesztők, ezért úgy gondolom, hogy jó nyomon járunk a tehetségek felkutatásában és motiválásában. – fogalmazott.

A versenyre minden hazai és határon túli középiskolás 3 fős csapatokban jelentkezhetett, 2 végzős és 1 nem végzős tag felállásában. 21 városból és 26 iskolából, 126 diák nevezett, 46 csapat alakult ki.

A döntőbe továbbjutott 6 legjobb csapat között pedig ott van az SZTE Gyakorló Gimnáziumának ,,Griffmadarak” nevű csapata is.

Rajtuk kívül a győri ,,Bigeneri”, a hódmezővásárhelyi ,,Cinege” és a budapesti ,,CSKJ” nevű csapatot jutottak tovább. A döntőre 2022 tavaszán kerül sor.

(Borítókép: Sahin-Tóth István (SZTE NKI))

Előző sztori

Szegedi áruházba is kerülhetett mérgező gomba

Következő sztori

Bicikliket lopott a 16 éves sorozattolvaj, a szegedi rendőrök elkapták