Aranyérmet ért a szegedi gimnazisták rákkutatási módszere

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Olcsóbb, egyszerűbb felhasználású és könnyen hozzáférhető diagnosztikai módszert kívántak a diákok létrehozni, ez pedig első helyet ért egy nemzetközi versenyen.

A biomarkerek és az egyszálú DNS-eket összekapcsolásával próbáltak takarékosabb, hatékonyabb módszert létrehozni az eddigieknél a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanulói. A projekt tizedikes, tizenegyedikes és tizenkettedikes diák is részt vett.

„Biomarkereket akartunk kimutatni, amelyek rákos sejtek által általában felhalmozódó anyagok a testfolyadékokban. Az egyszálú DNS és a biomarkerek kapcsolódását (eddig) még nem igazán láttuk a tudományos világban, ez saját ötlet volt.”

– nyilatkozta Kovács Viktóra, a gimnázium 11. osztályos tanulója. Elmondása szerint ehhez rengeteg szakértői véleményt kértek ki.

Dobó Tamás, a gimnázium speciális biológia szakának tanulója szerint azt is különleges ez az eredmény, mert ezen a versenyen kevés középiskolás indul. Az Aranyérem egyébként inkább minősítésnek, sem mint helyezésnek tekinthető, tette hozzá.

(via hirado.hu)

Előző sztori

Megváltozhat a szem színe az egyik koronavírus elleni tablettától!

Következő sztori

Koronavírus: 100 alatt a halálozások száma