Sport

Ujhelyi a stadionok ellen ágált, majd kiment szelfizni egy Fradi-meccsre

Ujhelyi a stadionok ellen ágált, majd kiment szelfizni egy Fradi-meccsre

2021. november 9., kedd
Ujhelyi a stadionok ellen ágált, majd kiment szelfizni egy Fradi-meccsre

Ujhelyi István ellenzéki politikusoktól megszokottmódon többször is élesen kritizálta már az Orbán-kormányt a stadionépítések miatt. Egyik alkalommal a HírTV-nek adott interjújában úgy fogalmazott: szerinte a kormány „nem tud egyértelműen választ adni, hogy 2010 óta mennyi közpénzt fordított stadionépítésre.

Mert így aztán el kéne azzal számolni, hogy azt miért nem az egészségügyre költötte”

vélelmezte akkor a szocialista EP-képviselő.

Mindezek tükrében meglepő, hogy az MSZP-s politikus múlt héten a Groupama Arénában tekintette meg a Ferencváros – Celtic EL-csoportmeccset, ráadásul még szelfizett is egyet felesége társaságában.

Természetesen nem új keletű, hogy ellenzékiek hirtelen sportbaráttá válnak. Korábban a SzegedMa megírta, hogy az összefogás pártjai a kritikáik ellenére a jelenlegi kormányhoz hasonlóan támogatnák a sportot. Ráadásul a nyári labdarúgó Eb, illetve az olimpia idején több vezető ellenzéki politikus is látványos szurkolásba kezdett a közösségi oldalain.

https://szegedma.hu/2021/08/stadion-orban-ellenzeke-is-tolna-a-penzt-a-sportba

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.