Hírzóna

November végén felszállhatunk a tram-trainre!

November végén felszállhatunk a tram-trainre!

2021. november 4., csütörtök
November végén felszállhatunk a tram-trainre!

November 29-én hajnalban indul a Hódmezővásárhely-Szeged tram-train, amit az utasok április közepéig ingyen használhatnak a két város közötti utazásra - jelentette be Lázár János csütörtökön a Hódmezővásárhely-Népkert állomáson.

A beruházásáért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón azt mondta, a két várost összekapcsoló tram-train elindítása társadalmi hatásában csak a Békéscsaba-Szeged vasútvonal 150 évvel ezelőtti átadásához hasonlítható.

Az első szerelvény november 29-én 3 óra 31 perckor indul el Hódmezővásárhelyről és 4 óra 38 perckor Szegedről. A beüzemelés időszakában, december 31-ig óránként követik egymást a járatok.

A következő szakaszban március közepéig csúcsidőben – reggel 6-tól 8-ig, illetve délután – 20 percenként, azon kívül pedig félóránként követik egymást a szerelvények. Az ebben az időszakban összegyűjtött műszaki és utasforgalmi tapasztalatok alapján alakítják ki a végleges menetrendet, amely március 15-től lép életbe – mondta Lázár János. Hozzátette: a tervek szerint csúcsidőben 10 percre csökken a követési távolság.

A tram-train csütörtökön, pénteken és szombaton éjszakánként is közlekedik majd a két város között – tudatta a kormánybiztos.

Jóval rövidebb menetidő

Jelenleg a két település központja között autóbusszal, illetve vonattal – egy szegedi átszállással – 50-55 percig tart az utazás. A beüzemelés időszakában a tram-train szerelvények 40 perc alatt teszik meg a hódmezővásárhelyi Kossuth tér és a szegedi Széchenyi tér közötti utat. Január közepétől a menetidő három, négy perccel csökken, és

a cél az, hogy március közepétől ne haladja meg a 35 percet

Április 15-ig ingyen, aztán pedig 465 forintért lehet jegyet váltani a két város közötti utazásra, a Hódmezővásárhelyen belüli utazásért pedig 250 forintot kell majd fizetni.

A szolgáltatást üzemeltető MÁV ajánlatot tett a szegedi önkormányzatnak egy, a két városban és a tram-trainen egyaránt használható összvonalas bérlet kialakítására, ennek ára havonta 15 és 20 ezer forint között alakulhat majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.