Hírzóna

November 29-én indul a tram-train próbaüzeme

November 29-én indul a tram-train próbaüzeme

2021. november 20., szombat
November 29-én indul a tram-train próbaüzeme

A MÁV-START Zrt. hivatalos tájékoztatójában erősítette meg, hogy a hónap végén végre elindul a szerelvény.

Miután sikeresen teljesítette az 50 ezer kilométernyi hibamentes tartampróbát a szerelvény, november 29-től utasforgalmi próbaüzembe kerül. Az utasok április 15-ig ingyen használhatják.

A próbaüzem menetrendje két szakaszban fog elindulni: az indulás napjától óránként közlekedik Hódmezővásárhelyről Szegedre 3:31 és 23:31 között, illetve Szegedről Hódmezővásárhelyre 4:38 és 23:38 között, egészen december 31-ig. Éjszakai féljárat is került a menetrendbe, november 30-tól 0:38-kor indul Szeged vasútállomásról és 0:55-kor érkezik Szeged-Rókus vasútállomásra.

Ha minden a tervek szerint halad, január közepétől csúcsidőben, azaz reggel 6-tól 8-ig, illetve délután, már 20 percenként, azon kívül pedig fél óránként követik egymást a szerelvények. Ekkora már lesznek hétvégi éjszakai járatok is.

A tram-train a szegedi szakaszon majdnem 2-es villamos teljes pályáját lefedi majd, de bemegy a Galamb utcára és a Bécsi körútra is. Ezen kívül érinteni fogja Algyőt, Hódmezővásárhelyen pedig a Népkertet, a Strandfürdőt, a Hősök terét, valamint a Kossuth és a Kálvin János teret is.

(via MÁV-START Zrt.)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.