Közélet

Kocsmába is csak védettségi igazolvánnyal? A virológus szerint igen!

Kocsmába is csak védettségi igazolvánnyal? A virológus szerint igen!

2021. november 1., hétfő
Kocsmába is csak védettségi igazolvánnyal? A virológus szerint igen!

Ne lehessen védettségi igazolás nélkül bemenni még egy falusi kocsmába sem!

A fenti mondatot Rusvai Miklós mondta a Karc FM rádióban. A virológus üdvözlte, hogy hétfőtől a tömegközlekedési eszközökön csak maszkban lehet utazni, meggyőződése szerint azonban

a vendéglátóhelyeken, a hivatalokban és a közintézményekben is el kellene kérni a védettségi igazolványt.

A Magyar Tudományos Akadémia professzora szerint így lehetne növelni az átoltottságot.

Rusvai Miklós radikálisabb intézkedéseket szorgalmaz.

Az egészségügyi szakember azt is elmondta, hogy a legújabb vizsgálatok szerint a maszk viselése 93%-ban akadályozza meg a koronavírus terjedését, de jó az influenza ellen is.

Magyarországon 6 millióan vették fel a koronavírus elleni védőoltásokat. Az egészségügyi szakember kiemelte: nem mindegy, hogy a nyájimmunitást Magyarország az átoltottsággal, vagy a svéd és a brit példa alapján, jelentős számú fertőzöttet és elhunytat követelve, az átfertőzéssel éri el.

Az oltás felvételének előírása nem ismeretlen Európában. Olaszországban például csak az dolgozhat, aki igazolja, hogy beoltották a koronavírus ellen.

Rusvai Miklós arra számít, hogy az oltás kötelezővé tételével emelkedni fog az átoltottság Magyarországon. A szabályozás elsősorban az állami, önkormányzati és a nagyobb méretű cégek esetében érheti el célját. Mikro- és kisvállalkozások esetén a cég működését veszélyezteti, ha egy munkavállaló a munkáltató elvárása ellenére nem oltatja be magát és kiesik a munkavégzésből.

A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg:

https://www.mixcloud.com/karcfm/az-átoltottság-növelése-a-cél-hangoló-2021-10-29-1/

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.