Közélet

Ha minden jól megy, idén már lesz karácsonyi vásár Szegeden

Ha minden jól megy, idén már lesz karácsonyi vásár Szegeden

2021. október 14., csütörtök
Ha minden jól megy, idén már lesz karácsonyi vásár Szegeden

Rácz Attila a Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezetője az önkormányzati lapnak nyilatkozva elmondta, a Dóm téren kézművesekkel, kereskedőkkel és ajándékvásárlási lehetősséggel várják az érdeklődőket. A családi és gyermekprogramok helyszíne a Mesés Kastély lesz, ahol minden nap programmal várják a legkisebbeket, de terveznek táncházakat és más eseményeket is. Szintén a gyerekek nagy örömére idén is lesz szalmalabirintus, valamint itt lehet majd játszani az óriás építőkockákkal is.

Hozzátette, lesznek vendéglátósok és forralt borosok, terveznek fényfestést, tűzzsonglőr-bemutatókat és zenés produkciókat is a Dóm térre.

Hangsúlyozta, hogy lesz óriás adventi koszorú is, ahol közéleti személyiségek és az egyházak képviselői közösen gyújtják majd meg a gyertyákat vasárnaponként.

Rácz Attila kitért arra is, hogy a Klauzál téren és a Dugonics téren is lesznek vendéglátósok, előbbi helyszínen a város karácsonyfája, a szökőkútnál pedig az óriás rénszarvas és a Mikulás a szánjával várja az arra sétálókat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.