Sport

FK Szeged-játékos nyerte az I. Országos Tizenegyesrúgó bajnokságot

FK Szeged-játékos nyerte az I. Országos Tizenegyesrúgó bajnokságot

2021. október 5., kedd
FK Szeged-játékos nyerte az I. Országos Tizenegyesrúgó bajnokságot

Heredea Máté közel száz büntetőt értékesített a végső győzelemig.

–Először a Facebookon olvastam a versenyről, ekkor döntöttem el, hogy szeretném megmérettetni magam – idézte fel a bajnoki címhez vezető út kezdetét az FK Szeged kiválósága, Heredea Máté. – Az edzések közben és a tréningek után gyakoroltam a büntetőrúgásokat. A battonyai megyei selejtező után bejutottam a soltvadkerti területi döntőbe, amit sikerült megnyernem, onnan vezetett az út az országos fináléba. Közel száz tizenegyest rúgtam és összesen kettőt hagytam ki – mesélte a korábbi megyeválogatott. Hozzátette, először a legjobb négy között érezte úgy, hogy van esélye a végső győzelemre.

A döntőre pénteken, a Budapest Honvéd – Kisvárda NB I-es bajnoki félidejében került sor, így több mint kétezer néző előtt ért fel a trónra a szegedi labdarúgó. – Felejthetetlen élmény volt az új Bozsik Arénában pályára lépni, eddig még nem volt szerencsém ilyen légkörben játszani – osztotta meg érzéseit.


Egy ilyen kimagasló teljesítmény után adódik a kérdés, hogy a klubjában is ő végzi-e majd a büntetőket. – Ebben a kérdésben korábban is a korelnök, Dóra János döntött, ha nekem adja a lehetőséget akkor igyekszem értékesíteni a tizenegyest – zárta gondolatait Heredea Máté.

Kiemelt kép forrása: I. Országos Tizenegyesrúgó Bajnokság Facebook-oldala

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.