Balesetben elhunyt kolléganője lányának szeretne segíteni a szegedi orvos

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Még szeptember első napjaiban történt egy tragikus baleset Alsóvároson, a Galamb utcánál. Egy teherautó gázolt halálra egy hölgyet.

– Szeptember hetedikén, reggel fél hét körül ment munkába kolléganőm, amikor a zebrán átkelve egy teherautó elütötte. Öt éve ismertük egymást, szakmailag kiváló és életvidám volt, akitől rengeteget tanultam- mondta dr. Sallai Dániel, aki együtt dolgozott a baleset áldozatával.

A megrázó eset után az orvos közösségi oldalán egy licitet indított, amivel a balesetben életét vesztő kolléganőjének lányán szeretne segíteni.

-Egyedül nevelte egyetemista lányát, aki most az édesanyja elvesztésével nehéz helyzetbe került.

Ezért gondoltam arra, hogy elindítom ezt a licitet, amivel talán könnyíteni tudjuk a terheit- fejtette ki.

A munkája mellett négy éve a festészettel is komolyabban foglalkozó orvos saját festményét ajánlotta fel. A kép címe jelképes is „Emelt fővel”. Sallai Dániel hozzátette, hogy a licit mellett, ha valaki szeretne, kisebb összegekkel is tud segíteni a fiatal hölgynek. Ha valaki felveszi vele a kapcsolatot, akkor megadja a számlaszámot ehhez.

– Mindent egyeztettem a kolléganőm lányával, nagyon bízom a jótettek közösségformáló erejében

– tette hozzá Sallai Dániel.

Itt tud licitálni a képre október 30-ig:

Előző sztori

Sárosi Laura számára újabb olimpiai részvétel lehet a cél

Következő sztori

Mégsem távozik a közgyűlésből Szabó Bálint?