1849. október 6-a, amikor csönd lett, országos csönd

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Illő távolságban áll meg az aradi várbörtön főfoglárja a tábornoktól. Vár. De Howiger császári generális csak nem akar tudomást venni a jelenlétéről. Alázatosan jelentkezem… – szólal meg egy idő után, hangja elárulja, mennyire ideges. Howiger végre felé fordítja tekintetét, türelmetlenül ráförmed: Mi akar? Jelentsen!

Nemrég kapta tisztségét a főfoglár, tapasztalat híján azt sem tudja, szabad-e előhozakodni ilyen dologgal, de aztán belekezd: Tábornok úr, jelentem, a rabok figyelésekor arra jutottam, hogy némelyik megtébolyodott. És? – dörrent rá Howiger –, mit akar mondani evvel? – A rémült porkoláb egy könyvet nyújt át neki, mondván, hogy a kivégzés előtt pár órával a legnagyobb nyugalomban ilyesfélét olvas egyikük, és ez szerinte nem normális. Nézi a tábornok, latin nyelvű ódakötet, címlapján virít a név: Quintus Horatius Flaccus, tényleg nem szokványos dolog, gondolja, s az sem, amiről a foglár szintén beszámol, hogy a másik halálraítélt az ezüst hangszerén muzsikál, a szeme lecsukva, s amikor a végére ér, boldogan mosolyog. És a harmadik! Az meg egy olyan könyvet búj hosszú ideje, ami a várerődökről szól, hát mi dolga lenne már neki várerődök építésével, amikor nemsoká vesztőhelyre viszik? Ezek bizonyosan megőrültek, tehát nem kivégzés, hanem tébolyda jár nekik – zárja mondandóját az egyre inkább felbátorodott főporkoláb.

Az ezredes szeme összeszűkül. A messzeségbe réved. Jó ideig hallgat. Aztán megszólal, csöndesen: Nincs már mit tenni, sorsuk megpecsételtetett. És mielőtt elbocsátaná a jóembert, annyit mond még: Hogy tébolyodottak lennének? Cseppet sem. Bátrak! Jegyezze meg, halálosan bátrak!

Szép történet. Lenne. Ha igaz volna. Ám csak az én fantáziám műve. Ami viszont a legteljesebben igaz: a szemtanúktól, a minorita szerzetesek vallomásából tudni, hogy az utolsó éjszakán egyikük, Aulich Lajos tényleg Horatiust olvasott, Török Ignác a francia Vauban hadmérnök várerődítésről szóló könyvét bújta, Láhner György pedig fuvoláján játszott, mély átéléssel, s mi más lett volna, amit előadott: Donizetti, Lammermori Lucia, a haldokló Edgar búcsúáriája.

1849. október hatodika, reggel negyed 6. Az elítélteket gyóntató minorita szerzetesek egyike, Sujánszky György naplójegyzete: „… tompán dobpergés hallatszott. A várban lévő hatszáznál több fogoly mindegyike szobákba záratott, a bástyákra ágyúk vonattak, melyek mellett a tüzérek égő kanóccal álltak.”

A halálra jelölteket utolsó útjukra indítják. Elsőként a négyet, akikre puskagolyó várt. Schweidel tábornokot Bardócz páter vezeti karonfogva, társai a nyomukban, csöndesen beszélgetve. A vesztőhelyre érnek. Arad, várárok: Nemes eleméri Kiss Ernő altábornagy, cserneki Dessewffy Arisztid tábornok, Schweidel József tábornok, szkárosi Lázár Vilmos ezredes: „por és golyó” általi halál.

A második gyászmenet tagjai fekete atillában vonulnak a vesztőhelyre. Az „aradi Golgotán” bitófák várják őket: Nemes Pöltenberg Ernő, nemescsói Török Ignác, Láhner György, Knezić Károly, Nagysándor József, gróf Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, gróf Vécsey Károly tábornokok: kötél általi halál.

Ugyanezen nap, Pest, Neugebäude: a puskák csöve előtt Gróf Batthyány Lajos miniszterelnök. Golyó általi halál. Utolsó üzenetként ezt kiáltja: Éljen a haza!

Aztán csönd. Mély, országos csönd.

Várkonyi Balázs

Előző sztori

A National Geographic felmérése szerint Szeged holtversenyben a harmadik legnépszerűbb város a magyarok körében

Következő sztori

Feszült a hangulat: háromból kettő bizottsági ülésen ment csak át a Cserepes sor elárverezése!