Visszatért a szegedi óriáskerék!

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A minap érkezett meg Balatonalmádiból a Széchenyi térre az az óriáskerék, ami a pandémia előtt a karácsonyi vásárokat fényesítette be. A tervek szerint október elején már forog is a kerék és vízkeresztig meg sem áll.

Az önkormányzati kiadvány értesülései szerint az óriáskereket üzemeltető vállalkozás abban bízik, hogy idén nem lesz akadálya a karácsonyi vásárnak. Szintén ők írtak arról is, hogy már október elején foroghat a kerék, egészen január 6-ig, azaz vízkereszt napjáig.

Úgy tűnik azonban, hogy ez nem ugyanaz a kerék, amit a világjárvány előtt megszoktunk:

A nyitott kabinos, 33 méter magas, 144 férőhelyes óriáskerék tehát ismét a Széchenyi tér közepén fog pompázni. Hogy a leghidegebb, esős, illetve hóeséses időben kinek van kedve menni rajta egy kört, azt mindenki döntse el maga.

Előző sztori

A karácsonyi nagybevásárlást már tram-train-el intézhetjük

Következő sztori

Újabb történelmi Szedeák győzelem