Az utóbbi időszak nem igazán kedvezett az autósoknak és a tömegközlekedésnek a városban zajló felújítások miatt. Tegnap például váratlanul sávlezárásba ütközhettek az autósok a Római körút és a József Attila sugárút kereszteződésénél, így -túlzás nélkül- gigászi dugó alakult ki a Bertalan hídon. Ma pedig az SZKT közölte az utasaival, hogy a Híd utcai felújítások miatt akár 20 percet is késhetnek a trolibuszjáratok.
Mint írják, a Híd utcában végzett útburkolati felújítások forgalmi fennakadásokat okoznak, ezért előfordulhat, hogy a trolivonalakon 20 perces késés is létrejön. Mivel nem csak a trolik, de autóbuszok sokasága is áthalad a szóban forgó útszakaszon, ezért azokon a járatokon is számolhatnak ugyan ekkora csúszással az utasok. Ez leginkább az Újszegedről érkező, illetve az oda tartó buszokat érinti, a trolik esetében pedig az 5, 7, 9, 19 vonaljelzésű járatokat.
Hatalmas kitartást és türelmet kívánunk az olvasóink számára!