Egyetem

Szegeden csak oltással lehet elkezdeni a félévet egészségügyi szakokon

Szegeden csak oltással lehet elkezdeni a félévet egészségügyi szakokon

2021. szeptember 9., csütörtök
Szegeden csak oltással lehet elkezdeni a félévet egészségügyi szakokon

Az egészségügyi dolgozóknak szeptember 1-ig kellett pótolniuk a koronavírus elleni védőoltást, ha addig nem rendelkeztek vele, ugyanis a kormány kötelezővé tette azt az ágazatban dolgozóknak. Ma a budapesti Semmelweis egyetem kiadott egy közleményt, amelyben az állt, hallgatóik csak védettségüket igazolva kezdhetik meg a tanévet. És ez Szegeden sincs másképp.

"Az egészségügyi szakokon tanuló hallgatóknak, akik gyakorlataikat a klinikumban végzik, illetve tanulmányaik során betegekkel találkozhatnak, egészségügyi alkalmassági vizsgálaton kell átesniük - ez eddig is így volt. Mivel a szükséges egészségi alkalmassági követelmények tekintetében

egy megítélés alá esnek az egészségügyi szolgálati viszonyban dolgozókkal, így számukra is kötelező védettségüket igazolni valamilyen formában"

Rektori-kancellári együttes utasítás alapján akkor kezdhetik meg tanulmányaikat, ha védettségi igazolvánnyal, védettségi applikációval vagy a védőoltás beadását tanúsító orvosi igazolással illetve ambuláns lap bemutatásával a SARS-CoV2 elleni védettségüket igazolni tudják, illetve amennyiben a fertőzésen átestek, azt a jogszabályokban meghatározott megfelelő dokumentációval igazolják.

Kiemelik továbbá, hogy

az érintett hallgatóknak az egyetem biztosít időt az oltások felvételére,

mely idő alatt hátrány nem fogja őket érni amiatt, hogy nem tudják bemutatni a szükséges dokumentumokat.

Fontos megjegyezni, hogy ezek a szabályok azokra a hallgatókra vonatkoznak, akik valamilyen egészségügyi szakon tanulnak - tehát például egy jogász hallgatónak vagy bölcsésznek nem kell védőoltás az oktatásban való részvételhez, de az ÁltalánosOrvostudományi Kar, Fogorvostudományi Kar, Gyógyszerésztudományi Kar,Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar szakjain igen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.