Közélet

Koszorúzással és kiállítással emlékeztek Szent-Györgyi Albertre az egyetemen

Koszorúzással és kiállítással emlékeztek  Szent-Györgyi Albertre az egyetemen

2021. szeptember 16., csütörtök
Koszorúzással és kiállítással emlékeztek  Szent-Györgyi Albertre az egyetemen

A koszorúzáson beszédet mondott Prof. Dr. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora. Ezt követően került sor az SZTE kolozsvári elődintézménye alapításának 440. és szegedi otthonra találásának 100. évfordulója alkalmából létrejött kiállítás megnyitó ünnepségére. A kiállítást Prof. Dr. Zakar Péter, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese nyitotta meg. A tárlat megnyitóján jelen volt Marcia Szent-Györgyi, a Nobel-díjas tudós özvegye is.

 A Magyar Nemzeti Múzeum, a Móra Ferenc Múzeum és a Somogyi-könyvtár közreműködésével rendezett tárlat Szent-Györgyi Albert életét és tudományos pályafutásának egy részletét mutatja be, láthatjuk az 1921-ben Szegedre költözött egyetem méltóságjelvényeit, valamint Szent-Györgyi Albert eredeti Nobel-aranyérmét is.

A 440 éves hagyományait ápoló Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 2021-ben ünnepli centenáriumát. Az SZTE elődintézményét Báthory István erdélyi fejedelem és lengyelországi király 1581. május 12-én alapította Kolozsvárott. A „Magyarország második tudományegyetemeként” újjászülető universitast az I. világháború végén a román hatóságok száműzték, 1921-ben Szegeden talált otthonra. A Szegedi Tudományegyetem Klebelsberg Kuno kultuszminiszter támogatásával vált „Tisza-parti Göttingává”. Itt végezte Nobel-díjjal elismert kutatásait Szent-Györgyi Albert, itt tanult és lett biológussá, a biokémia doktorává Karikó Katalin. A Szegedi Tudományegyetem több mint 8 ezer munkavállalójával – ezen belül több mint 2200 oktatójával és kutatójával – valamint 22 ezer hallgatójával Magyarország egyik legnépszerűbb, nemzetközileg is magasan jegyzett felsőoktatási intézménye.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.