Közélet

Gyilkosság a rakparton: csak idő kérdése volt a súlyos bűncselekmény a hajléktalanoknál

Gyilkosság a rakparton: csak idő kérdése volt a súlyos bűncselekmény a hajléktalanoknál

2021. szeptember 10., péntek
Gyilkosság a rakparton: csak idő kérdése volt a súlyos bűncselekmény a hajléktalanoknál

Tavaly szeptemberben, fényes nappal Szeged belvárosában, a rakpart felüljárója alatt vertek agyon egy embert. A tettesek ellen vádat emeltek, de szó nélkül nehéz elmenni a történtek mellett.

Barlanglakások a belvárosban

Itt kérem ez naponta is megtörténhet!

Bocsájtotta előre Lajos, akivel a rakpart feljárója alatti „lakásoknál” találkoztunk. Fotósunk szerint ezek a mindennapi lakhatásra kialakított lyukak a barlanglakásokra emlékezetetik leginkább és a képeket nézve ez nem is csoda.

Mint kiderült, Lajos is itt húzza meg magát éjszakánként, napközben a városban koldul, amúgy budapesti és mint mondja, tervez is hazamenni, mert már ott is megint szabad koldulni és „utcázni”. Szegedre öt éve jött mert itt akkor is szabad volt.

- Akkor pont nem voltam itt, amikor agyonverték, de ismertem mindent. Itt kiszűrjük a drogosokat, azok a másik felüljáró alatt vannak, de az alkohol bizony nyomorba dönt, elbutít és meg is öl.

Olyan részeg volt, hogy védekezni sem bírt a szerencsétlen. Akik meg verték elvonási tünetük volt.

Itt farkastörvények vannak, kaptam már én is olyat egy takaróért, hogy az orvosnak félórát magyaráztam, hogy estem fejemre úgy, hogy az arcom tiszta lila a fejem meg véres-festette le a szomorú valóságot, majd elköszönt, mert mint mondta: nem akarom, hogy azért kapjak, mert panaszkodtam.

Gusztustalan fertő

Gyengébb gyomrúak itt álljanak meg az olvasással, mert felsoroljuk, hogy mit láttunk a földön. Használt alsónemű, mellette egy véres tampon, széklet vizelet és hányás minden mennyiségben, elhullott patkány és galamb, egy jól láthatóan vér vagy véres hús tárolására alkalmas edény. Ez csak a pereme a területnek, beljebb nem mentünk. Ha mindez nem lenne elég, a rakpart túlsó felén, a másik feljáró alatt ugyanez a disznóól megtalálható

Ez a mocsok a szegediek, és elsősorban a fiatalok kedvelt találkozó helyétől néhány méterre található!

BOTKA LÁSZLÓ VÁLASZTÁSI ÍGÉRETE

A 2019-es választás egyik leghangzatosabb ígéretét akkor tette Botka László, amikor azt mondta: a Tisza Szeged főutcája és ezért a rakpartot teljesen felújítják. Ez gyakorlatilag már az első ciklusa óta állandó részét képezi a polgármesteri ígéreteknek-ahogy ez a Délmagyar 2005-ben írt cikkében is olvasható. Persze ez a 2019-es választásnál is előkerült, akkor futurisztikus látványterveket mutattak be, igaz mindezt úgy, hogy lehetett tudni: forrás nincs rá, ráadásul több terv kivitelezhetetlen. Végül megtalálták a legolcsóbb módját a "főutcásításra": lezárták az autók elől hétvégére a rakpartot... A felújtást talán egy alapos takarítással kellene kezdeni...

Évek óta megoldatalan a hajléktalanok helyzete

A hajléktalan kérdés, évek óta megoldatlan Szegeden. A koldulás elsősorban a turistaszezonban már szinte fel sem tűnik, ahogy a város közebén szökőkútban fürdő, vagy éppen padokon fetrengő hajléktalanok sem. Az életvitelszerű utcán élés Szegeden nem szúr szemet a városvezetésnek és ezen a tavalyi, rakparti bűncselekmény sem változtatott.

A hajléktalanok gyakorlatilag törvényen kívül garázdálkodhatnak a városban,

a Mars tértől a rakpartig, a Széchenyi tértől a Dugonics térig. Talán nem túlzás állítani: idő kérdése volt, mikor történik súlyosabb bűncselekmény.

Hogy egy ilyen kirívó eset milyen változásokat hozhat, arról kérdéseket küldtünk a rendőrségnek, az önkormányzatnak, illetve a közgyűlésben dolgozó képviselőknek is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.