Egyház

Ferenc pápa megérkezett Budapestre

Ferenc pápa megérkezett Budapestre

2021. szeptember 12., vasárnap
Ferenc pápa megérkezett Budapestre

Megérkezett Budapestre Ferenc pápa, aki a repülőgépen örömét fejezte ki, hogy Isten igéjét hozhatja magával az őt váróknak.

A pápa egyenként köszöntötte az újságírókat a Róma és Budapest közötti repülőúton vasárnap reggel. Ferenc pápa azt mondta, tudja, hogy sokan várják. Nagy örömnek nevezte azt is, hogy a pandémia miatt hosszú idő után ismét utazhat.
 

Az Alitalia légitársaság gépén az egyházfőt több mint hetven nemzetközi tudósító kíséri, közöttük öt magyar újságíró van

- mondta Matteo Bruni szentszéki szóvivő. A pápa bejelentette, hogy Pietro Marini érsek a NEK mostani zárómiséjén tölti be utoljára a vatikáni ceremóniamester tisztségét, mivel püspöknek nevezték ki.

A pápai gép Horvátországon keresztül tette meg az utat, nyolc óra előtt érkezett meg Ferihegyre.

via MTI / Kiemelt kép: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.