Előválasztás: Binszki szerint nem lesz második forduló, mert több mint ötven százalékkal nyer Dobrev

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Magabiztos esélylatolgatásba kezdett Binszki József.

A DK képviselőjelölt-jelöltje a csütörtöki sajtótájékoztatóján értékelte a Partizán által szervezett előválasztási vitát: érzése szerint a vitában felülkerekedett az MSZP-s Szabó Sándoron, aki azóta már hivatalosan is Botka László támogatását élvezi.

Binszki az eseményen megemlítette, hogy nagy fölénnyel vezet Dobrev Klára az ellenzéki előválasztáson (habár az nem derült ki, hogy ezt az állítását mire alapozza – a szerk.). A DK szegedi elnöke úgy véli, hogy nem lesz második forduló, ugyanis, ha valamelyik miniszterelnökjelölt-jelölt a szavazatok 50 százalékát begyűjti az első körben, akkor automatikusan megnyeri az előválasztást. Binszki szerint Dobrev Klára lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje áprilisban.

Előző sztori

Már több félmillióan írták alá a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petíciót

Következő sztori

Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr gyűjteményéből nyílt kiállítás a Fekete Házban