Sport

Beindul a hokiszezon: idegenben kezd a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű

Beindul a hokiszezon: idegenben kezd a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű

2021. szeptember 27., hétfő
Beindul a hokiszezon: idegenben kezd a Goodwill Pharma Szegedi Vízmű

A Magyar Jégkorong Szövetség elkészítette az OB II-es bajnokság sorsolását. A Goodwill Pharma Szegedi Vízmű idegenben, október 10-én, a Zempléni Hiúzok sátoraljaújhelyi otthonában kezdi a 2021–2022-es pontvadászatot.

A bajnokságban hat együttes szerepel, a már említett kettő mellett a Worm Angels, a MAC Ikonok, a PHC és a KMH SE küzd a pontokért. Ami a lebonyolítást illeti, az utóbbi években megszokott egy helyett két teljes kört játszanak az együttesek, mindez azt jelenti, hogy a szegediekre húsz meccs, ebből tíz hazai bajnoki vár a márciusig tartó alapszakaszban, ezt követően pedig a rájátszásban dől el a végső helyezések sorsa.

A Goodwill Pharma Szegedi Vízmű játékosai a felkészülés első felében külön gyakoroltak, hisz a csapat szegedi magja mellett több budapesti hokis is a keret tagja. A múlt héten viszont a szegedi műjégpálya jegén 22 játékos részvételével sor került az első közös edzésre, amit az új edző, Kukucska Balázs vezetett. Rajta kívül is feltűnt néhány új arc: friss igazolásként csatlakozik a kerethez az utánpótlásedzőként ugyancsak Szegeden dolgozó Vojnits Bence, valamint Erdély Simon Bálint, Pápa Barnabás, Szabó Zsolt és Kiss Benedek, akik korábban a Vasasban szerepeltek. Biztos távozó eddig Mach Márton, Bálint Tamás és Maslac Michael.

– A legfontosabb, hogy minél hamarabb megismerkedjek a játékosokkal, átlássam a lehetőségeket. Elöljáróban azt mondhatom, van fantázia a keretben, hisz fiatal, ambiciózus szegedi tehetségek mellett rutinosabb hokisok is a csapat tagjai – mondta a 28 éves Kukucska, aki az Újpest mezében a MOL Ligában is szerepelt, eközben fiatalon, hét évvel ezelőtt kezdett edzősködni. A szakember eddig a Vasasnál dolgozott, sőt az piros-kékek U14-es csapatánál továbbra is munkában marad, mert össze tudta a feladatot egyeztetni a szegedi kihívással. Ha valakinek ismerős a neve, ne csodálkozzon: a Tisza Volán mezében két szezont húzott le a szerb bajnokságban.

A Goodwill Pharma Szegedi Vízmű 2021-es meccsei:
október 10., vasárnap:
Zempléni Hiúzok–Goodwill Pharma Szegedi Vízmű
október 17., vasárnap:Goodwill Pharma Szegedi Vízmű–PHC
október 31., vasárnap:Goodwill Pharma Szegedi Vízmű–Worm Angels
november 7., vasárnap:MAC Ikonok–Goodwill Pharma Szegedi Vízmű
november 14., vasárnap:Goodwill Pharma Szegedi Vízmű–KMH SE
november 21., vasárnap:Goodwill Pharma Szegedi Vízmű–Zempléni Hiúzok
november 28., vasárnap:PHC–Goodwill Pharma Szegedi Vízmű
december 5., vasárnap:Worm Angels–Goodwill Pharma Szegedi Vízmű
december 12., vasárnap:Goodwill Pharma Szegedi Vízmű–MAC Ikonok
december 19., vasárnap:KMH SE–Goodwill Pharma Szegedi Vízmű

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.