Egészség

A hétvégén majdnem 650 új koronavírus fertőzöttet igazoltak

A hétvégén majdnem 650 új koronavírus fertőzöttet igazoltak

2021. szeptember 6., hétfő
A hétvégén majdnem 650 új koronavírus fertőzöttet igazoltak

Szinte napról napra változnak a járványadatok, de a hétvégi számokat továbbra is összesítve közlik a kormányzati koronavírus tájékoztató portálon. Amikor a három nap alatt összegyűlt fertőzöttek számát látjuk, döbbenhetünk rá, hogy már Magyarországon sem annyira jó a vírushelyzet, mint amelyet a nyár folyamán tapasztaltunk...

Lassabb, elhúzódó negyedik hullámra is készülhetünk

Merkely Béla, a budapesti Semmelweis Egyetem rektora ma reggel adott interjút a Kossuth Rádióban, ahol kifejtette álláspontját a járvány következő, negyedik hullámáról. Biztosat természetesen egy szakértő sem tud mondani, azonban Merkely kihangsúlyozta, hogy

szükség lehet további korlátozásokra, ám ezek elsősorban az oltatlanokat fogják érinteni.

Ugyanis amit tényként kezelhetünk, hogy a koronavírusos megbetegedések döntő többsége az oltatlanokat érintik, a legnagyobb veszélyben továbbra is ők vannak. Aki már megkapta valamelyik vakcinát, rendkívül alacsony eséllyel eshet át a fertőzésen, illetve ha ez bekövetkezik, szinte biztos, hogy enyhe lefolyású megbetegedésre lehet számítani.

Huszonötször valószínűbb, hogy bekerül egy oltatlan egy kórházba, huszonötször nagyobb a valószínűsége, hogy meghal koronavírus-fertőzésben

Kinek ajánlott a harmadik oltás?

Arról, hogy mely csoportok számára ajánlatos felvenni egy harmadik, emlékeztető védőoltást továbbra is egyetértés van a szakemberek között: a 60 év felettieknek és az immunhiányos betegséggel küzdőknek érdemes megfontolni a lehetőséget. Azt is elmondta viszont, hogy aki már átesett a koronavíruson és be is van oltva, annak ezzel az opcióval nem kell foglalkoznia.

Az elmúlt három napban 648 új fertőzöttet igazoltak, és elhunyt 9 beteg - így az elhunytak száma 30 070 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 778236-an vannak, az aktív fertőzöttek száma pedig 5382 főre emelkedett. Jelenleg 194 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 23-an vannak lélegeztetőgépen.

via koronavirus.gov.hu, MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.