Kultúra

Felszámolás alatt a JATE Klub üzemeltetője, reagált az ügyvezető és az egyetem

Felszámolás alatt a JATE Klub üzemeltetője, reagált az ügyvezető és az egyetem

2021. augusztus 13., péntek
Felszámolás alatt a JATE Klub üzemeltetője, reagált az ügyvezető és az egyetem

Alig vagyunk pár hétre a következő egyetemi szemeszter kezdetétől, mégis túl nagy a csend a JATE körül. És mostanra kiderült, hogy ennek jó oka van: az üzemeltetésért felelős UNIVERSITAS-SZEGED Nonprofit Kft. ugyanis a jelek szerint május óta felszámolás alatt áll.

FRISSÍTÉS #2: Mára Krisztián, az UNIVERSITAS-SZEGED Nonprofit Kft. ügyvezetője egy közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, melyet kérésére változtatás nélkül közlünk:

„Az UNIVERSITAS-SZEGED Szolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetői tisztségéről 2020. decemberében lemondtam, ugyanakkor az új ügyvezetőtmegválasztó taggyűlési határozat végrehajtását a Szegedi Törvényszék egy végzésével felfüggesztette. Ebből következően korábbi ügyvezetőként – lemondásom ellenére – voltam köteles a társaság ügyvezetői feladatainak ellátására; tekintve, hogy a taggyűlés új ügyvezetőt nem választott és egy ún. "veszélyhelyzeti" jogszabály okán pedig a lemondás nem az általános határidő szerint "áll be", hanem meghosszabbodika veszélyhelyzet időtartamával. Ez idő alatt a - jogszabályok által előírt -kötelezettséget ellátva tettem meg mindent a társaság működőképességének biztosítása érdekében."

FRISSÍTÉS: A Szegedi Tudományegyetem megkeresésünkre azt válaszolta: az Universitas-Szeged Nkft. felszámolását követően feltett szándéka az intézménynek, hogy a szórakozóhelyet saját üzemeltetésben újraindítsa.

Mint írják, az intézmény vezetésének továbbra is az a célja, hogy az eredeti alapítók szellemiségét követve, az Egyetem hallgatóinak és dolgozóinak érdekeit szolgálva, ismételten lehetőséget biztosítson a biztonságos és magas színvonalú kikapcsolódásra, ennek érdekében pedig mindent meg fognak tenni.

KORÁBBAN ÍRTUK: A járványügyi korlátozás megszűnése óta gyakorlatilag minden vendéglátóhely újranyitott, a hagyományosan nyáron üzemelő JATE Terasz azonban nem. Tavaly sem voltak ugyanis nyitva túl sokat, ilyenkorra azonban már javában hírt szokott adni a nagymúltú szórakozóhely a közelgő eseményeiről.

A jelek szerint ez idén szeptemberben nem így lesz.

A nyivánosan elérhető e-Cégjegyzék szerint ugyanis az üzemeltete UNIVERSITAS-SZEGED Nonprofit Kft. - akik az SZTE Jegyzetboltot és a TIK Café-t is működtették - csődeljárás alá került.

A cégnek a Szegedi Tudományegyetem mellett a Hód-Fest Kft. a tulajdonosa, akinek a Céginfóban bejegyzett tulajdonosa Végh Dániel. Érdekesség azonban, hogy a Hód-Fest Kft.-t mindössze 2019 decemberében jegyezték nyilvántartásba, miközben az Universitas-Szeged Nkft. már 2009 óta létezik és nem sokkal a Hód-Press Kft. bejegyzése után, 2020. januárjában lett ügyvezető Mára Krisztián. A Hód-Fest Kft.-t a Felső Tisza-partra jegyeztették be.

A JATE-ról egy ideje pletykálják már, hogy nem nyit ki, ahogy az is nyílt titok szinte, hogy - a koronavírus-járványtől függetlenül - régóta veszteséges volt már.

Megkerestük az ügyben a SZTE-t, valamint a JATE Klubot is, a továbbiakban pedig keressük a cégvezetőket annak kapcsán, hogy mi lesz a Klub további sorsa. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket, vagy újat írunk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.