Az SZTE is kitelepül a SZIN-re

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Szokatlanul kötetlen formában, futurisztikus sátorral, interaktív kiállítással és naponta frissülő kiadvánnyal várja az érdeklődőket az idei Szegedi Ifjúsági Napokon a Szegedi Tudományegyetem – áll az intézmény sajtóközleményében.

Augusztus 25. és 29. között a rendezvény hangulatához illeszkedő, ugyanakkor extravagáns helyszínen kínál fiatalos, szórakoztató és ismeretterjesztő programokat a szegedi egyetem. Az intézmény centenáriumi tanévének megkezdése előtt a fiatalok a Pont Ott Parti után ismét együtt bulizhatnak, nagy számban lesznek jelen a frissen felvettek és a még pályaválasztás előtt álló középiskolások is – írják a közleményben.

Utóbbiak választását szeretné megkönnyíteni az SZTE azzal, hogy egy futurisztikus sátorral kitelepül a partfürdőre. A helyszínen a folyamatosan elérhető tájékoztató és ismeretterjesztő anyagokon kívül különböző aktivitásokra is számíthatnak az érdeklődők. Egy naponta frissülő kiadvány mellett izgalmas beszélgetések és ajándéktárgyakért zajló játékok is színesítik a bulizók napjait.

A kerek évforduló alkalmából a látogatók egy interaktív kiállításon megismerkedhetnek az egyetem elmúlt évszázadának legérdekesebb és legfontosabb momentumaival. A játékos kihívások és az exkluzív közösségi tér mellett minden nap különleges meglepetésben lehet része annak, aki az SZTE sátrát felkeresi. A tervezett programok között szerepel egy pódiumbeszélgetés Kárász Annával, az SZTE alumnájával, aki az idei tokiói olimpia kajak négyesek versenyszámában aranyérmet nyert, és Nádas Bencével, az SZTE jelenlegi hallgatójával, aki szintén a japán fővárosban szerzett 4. és 7. helyezést kajak-kenuban. A Szegedi Tudományegyetem karai közül több is bemutatkozik a rendezvényen. Ugyanakkor a látogatók választ kaphatnak arra a kérdésre is, hogyan lehet havi 150 ezer forintot keresni egy jó ötlet kidolgozásával az SZTE-n.

A részletes program és a rendezvényen készülő kiadvány elérhető lesz az SZTE honlapján.

Előző sztori

SZÓLÁSSZABADSÁG? A tálibok vezetője oké, Trump nem oké a Twitternek

Következő sztori

Hétfőtől javul a helyzet a Híd utca környékén, de továbbra is marad a közlekedési káosz