A világ számos vezetője köszöntötte Magyarországot a nemzeti ünnep alkalmából!

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A világ számos vezetője emlékezett meg a magyar államalapítás ünnepéről Áder János köztársasági elnöknek írt táviratban.

Ferenc pápa azt írta: készülve a Budapesten tartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson való részvételére, Szent István mennyei közbenjárásáért imádkozik, hogy a magyar emberek élvezhessék majd a mindenható Isten bőséges áldását.

II. Erzsébet brit királynő táviratában azt hangsúlyozta: az elmúlt nehéz év után bízzanak abban, hogy sikerül leküzdeni a globális egészségügyi kihívásokat és jobb idők várnak a jövőben.

Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke arra is emlékeztetett, hogy idén van az évszázados évfordulója a magyar-amerikai diplomáciai kapcsolatoknak. Az elnök reményét fejezte ki , hogy a két ország kapcsolatai tovább mélyülhetnek olyan értékek mentén, mint a demokrácia, az egyéni szabadság és a jogállamiság.

Megemlékezett a magyar államalapítás ünnepéről mások mellett Frank-Walter Steinmeier, a Németországi Szövetségi Köztársaság szövetségi elnöke; Emmanuel Macron, a Francia Köztársaság elnöke; Borut Pahor, a Szlovén Köztársaság elnöke; Sergio Mattarella, az Olasz Köztársaság elnöke; Alexander Van der Bellen, az Osztrák Köztársaság szövetségi elnöke és Ram Nath Kovind, az Indiai Köztársaság elnöke is.

Aki szeretne jobban elmélyedni a magyaroknak írt levelekben, az kattintson IDE és elolvashatja az összeset.

Előző sztori

Bejött: százezrek ünnepelték Budapest utcáin a nemzeti ünnepet

Következő sztori

Halászlével ünnepelte a szegedi KDNP az államalapítást