Baleset

Vezetni tanította 12 éves lányát, végül az árokba hajtottak

Vezetni tanította 12 éves lányát, végül az árokba hajtottak

2021. július 30., péntek
Vezetni tanította 12 éves lányát, végül az árokba hajtottak

A Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki tavaly nyáron próbálta meg vezetésre tanítani a 12 éves gyermekét. A járási ügyészség a vádlottat kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, valamint járművezetés tiltott átengedésével vádolja.

Még tavaly, augusztus elsején és másodikán tartózkodott édesapjánál az egyik Csongrád-Csanád megyei faluban a kislány kapcsolattartáson. Az első nap a férfi megmutatta a gyereknek, hogy hogyan lehet beindítani a ház udvarán álló kocsit, a következő nap pedig már megengedte neki, hogy az utcán parkoló autót beindítsa, majd vezesse is.

A vádlott az anyósülésen foglalt helyet, amikor az elindulást követően egyre jobban felgyorsulva egy villanyoszlop elé kerültek. A kislány megijedt, azt kikerülni nem tudta, ekkor a vádlott a kormányhoz nyúlt és még sikerült elkormányoznia az autót.

Ezzel egy időben azonban a gyermek a fék helyett a gázpedálra lépett, míg a vádlott próbálta a kormányt félrehúzni. Az autóval végül az úttest túloldalán levő fának hajtottak és az út melletti vízelvezető árokban álltak meg.

A gépkocsit vezető kiskorú biztonsági öve sem volt bekapcsolva, melynek következtében a fejét, valamint térdét beütve 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.