Újdonsült edzőjével előrelépne a szegedi pólócsapat

Múlt héten elkezdte a közös munkát a Szegedi VE felnőtt vízilabdacsapata. Kiss Csaba, a Tisza-partiak újdonsült vezetőedzője lapunknak elmondta, milyen céllal vág neki a következő idénynek a szegedi pólócsapat.

A tréner elmondta, a következő két hétben a megfelelő fizikai felkészítésre fektetik a hangsúlyt. Megemlítette, hogy eleinte kevesebb időt tölthet a csapattal, mert az U-17-es válogatottal a máltai Eb-re készül, ennek tükrében egyelőre még nem kötöttek le felkészülési mérkőzéseket.

–A felkészülésünk ezen szakasza még nem kristályosodott ki teljesen. Sajnos a covid-helyzet is közrejátszik ebben, hiszen nehéz utazni. Elsősorban környékbeli csapatokkal szeretnénk edzőmérkőzéseket játszani – avatta be lapunkat Kiss Csaba, a Szeged VE vezetőedzője, aki az előző idényben még játékosként szerepelt a csapatban.

Öten jöttek, négyen mentek

Öt új játékost igazolt eddig a Szegedi VE: Kardos Alexander az UVSE-től, Hajdú Attila a KSI-től, Bóbis Botond Vasastól, Vékony Ákos Kaposvárról, Gyapjas Brendon pedig a Ferencvárostól érkezett a Tisza-partiaktól. Kiss Csaba az új szerzeményekkel kapcsolatban elmondta, olyan fiatal játékosokat igazoltak, akik amellett, hogy ambíciózusak, lendületet vihetnek a csapat játékába. –A jelenlegi vízilabdában a fizikai erő mellett komoly jelentősége van a dinamikának és ehhez alkalmazkodunk kell. Ez volt a fő szempont az öt új játékos szerződtetésekor – emelte ki a tréner.

Az érkezők mellett ugyanakkor távozók is akadnak a Szeged VE háza táján: Somlai Tamás, Farkas Kristóf, Palotás Gergely és Görcsök Milán máshol folytatja pályafutását.

Pozitív hozzáállás

Habár Kiss Csaba idén nyáron vette át a csapat irányítását, nem újdonság számára az edzősködés, hiszen 2014 óta utánpótlás edzőként is dolgozik a klubnál. Az új kihívással kapcsolatban megemlítette, meglepte őt a játékosok hozzáállása.

– Van egy külön pikantéria, hogy olyan játékosoknak lettem az edzője, akikkel tavasszal még vállvetve küzdöttünk egymás mellett a medencében. Szerencsére abszolút korrekten álltak hozzá a srácok, a felkészülés első hete minden képzeletemet felülmúlta. Nagyon imponáló volt látni, hogy milyen alázattal vetették bele magukat a közös munkába: nem tunyultak el az elmúlt hetekben, hanem precízen elvégezték a külön edzésmunkát, hogy formában tartsák magukat – mesélte lelkesen az edző.

Cél az előrelépés

Az előző idényt a tizenharmadik helyen zárta a szegedi pólócsapat. Kiss Csaba helyezésbeli célt egyelőre még nem szeretne megfogalmazni, mert szerinte ez attól is függ, hogy a többi csapat hogyan tud erősíteni, ugyanakkor kiemelte, egy olyan stabil együttest szeretne összekovácsolni, amely mindig ki tudja magából hozni azt a teljesítményt, amire képes.

–Az áltagéletkor alapján látszik, hogy egy fiatal csapatról beszélünk. Mind fizikailag, mind taktikailag megkapják a játékosok azt a felkészítést, amelyre ilyen korban szükség van. A tavalyi szezonhoz képest előre kell lépni, de hogy mennyit, az majd csak idény közben derül ki. Akkor lennék igazán elégedett, hogyha az ellenfelek nem szeretnének Szegedre járni, mert mindig egy masszív ellenféllel találkoznának a Tiszavirág Sportuszodában – fogalmazta meg elvárásait a vezetőedző.

Előző sztori

Életfogytiglanra ítélték a makói kettős gyilkost – videó!

Következő sztori

Ezekre a dolgokra érdemes figyelni a kánikulában vízfogyasztásnál