Sport

Szép magyar eredmények férfi triatlonban is

Szép magyar eredmények férfi triatlonban is

2021. július 26., hétfő
Szép magyar eredmények férfi triatlonban is

Bicsák Bence a hetedik helyen végzett a férfi triatlonosok versenyében hétfőn a tokiói olimpián, ezzel a sportág legjobb magyar eredményét érte el az ötkarikás játékok történetében. Tóth Tamás a 29. lett.

Az 51 fős mezőny két magyar indulója közül már a 1,5 kilométer úszás is Bicsáknak sikerült jobban, aki aztán a 40 kilométernyi kerékpározásban remekül taktikázva, végig az élmezőnnyel tudott maradni, a 10 kilométeres futás hajrájában pedig maradt még ereje a további felzárkózáshoz, és hetedikként ért célba. Tóth végig a 30. pozíció környékén küzdött a helyezésekért, és bár kerékpározásban voltak gyengébb periódusai, végül 29. lett.

Tokió, 2021. július 26. Bicsák Bence. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Az első rajt hibás volt, így meg kellett ismételni, de a második startot követően már folytatódhatott a küzdelem, Bicsák végig a 15-20. hely környékén úszott, míg Tóth a harmincadik pozíciót tartotta meg a táv során. A kerékpárra váltás a mezőny nagy többségének, így a két magyarnak is gond nélkül sikerült, ugyanakkor a tekerés elején valamelyest mindketten leszakadtak, Bicsák a 24., Tóth pedig egészen a 39. helyig csúszott vissza. Ennek ellenére mindketten az első csoportban tudtak maradni a kerékpározás végéig, sőt, Bicsák 30 kilométernél hajrát indított és a kilencedik pozícióban zárta a biciklizést, amellyel megteremtette magának az esélyt, hogy egy jó futással még előrébb végezzen.

Tokió, 2021. július 26. Tóth Tamás. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A futás első 5 kilométerén Bicsák tartalékolt maradék erejével, de viszonylag szorosan az élmenők mögött maradt, majd óriási hajrával a tizenharmadikról egészen a hetedik helyig jött fel, a célba érés után pedig teljesen kimerülve rogyott a földre. Tóth a futást a 32. helyen kezdte, ezen tudott javítani még három pozíciót a célig. Bicsák az MTI-nek azt mondta, a célba érést követően annyira fáradtnak érezte magát, hogy nem is tudott semmire sem gondolni, de amikor már újra lábra állt, akkor kezdte el megérteni, milyen eredményt ért el.

Egyszerre minden rám zúdult, nem is tudom szavakkal elmondani, hogy ez milyen érzés.

- jelentette ki könnyeivel küszködve a 25 éves sportoló, hozzátéve: "felszabadult", és nagyon örül annak, hogy sikerült olyan eredményt elérnie triatlonban, amire Magyarország büszke lehet.

Az elmúlt egy-másfél évben annyi szenvedésen mentünk keresztül, és sokszor eléggé nehéz volt. Idén nagyon nem találtam a formámat és nem tudtuk, hogy pontosan mi a baj, ráadásul annyira nem volt önbizalmam, hogy fogalmam sem volt róla, hogyan leszek tagja a világelitnek.

- mondta Bicsák, majd hozzátette, amikor egy hónappal ezelőtt úgy tűnt, hogy jobbra fordulnak a dolgai, akkor megsérült.

Nagyon-nagyon nehéz volt feldolgozni és felépülni is, de most is csak úgy tudtam rajthoz állni, hogy az orvosok megígérték, végig fogom tudni csinálni. Emiatt nem léptem vissza, pedig megfordult a fejemben a gondolat, mert nem akartam elvenni Magyarországtól a lehetőséget azért, hogy aztán fel kelljen adnom a versenyt.

Tokió, 2021. július 26. Bicsák Bence a célban. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

- fogalmazott a triatlonos, aki elárulta, az elmúlt két napban is annyira fájt a térde, hogy még a lépcsőn sem tudott normálisan felmenni.

Az volt a taktika, hogy minden szenvedést ki kell bírnom valahogy. Lehet, hogy ha egy kicsit többet beleadok a futás elején, akkor még a negyedik hely is meg lehetett volna, de nem ez a lényeg. Nekem az az álmom, hogy a világ legjobb triatlonosai közé tartozzak, és ez itt az olimpián, Magyarországot képviselve sikerült"

- mondta Bicsák megköszönve az otthonról szurkolók támogatását. Tóth azt emelte ki, hogy Budapesten hasonló időjárási körülmények vannak, mint Tokióban, ezért ezzel nem volt problémája:

Egy picit előbb kellett volna kezdenem a tempóváltást futásban, akkor akár még a top 20-as eredmény is összejött volna, amire készültem. Várom a szombati vegyesváltót, szerintem oda tudunk tenni egy jó eredményt a csapattal.

Az aranyérmet a norvég Kristian Blummenfelt szerezte meg, megelőzve a brit Alex Yee-t, valamint a harmadik új-zélandi Hayden Wilde-ot.

MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.