Sport

Péni István ötödik a légpuskások versenyében

Péni István ötödik a légpuskások versenyében

2021. július 25., vasárnap
Péni István ötödik a légpuskások versenyében

A 24 éves sportlövő az alapversenyből a hetedik helyen jutott be a kieséses rendszerű fináléba, ahol a 18. lövés után kényszerült búcsúra.

Péni - akinek ez pályafutása eddigi legjobb olimpiai eredménye - 629,4 kört ért el a 60 lövéses alapversenyben, a 24 lövéses döntőben pedig kiválóan kezdett, öt lövés után az élen állt. A következő ötös sorozatban viszont már nem sikerült ugyanolyan pontosan céloznia, és az egyenes kieséses szakaszt az ötödik helyről kezdhette meg.

A kétszeres Európa-bajnok magyar lövő a 12. lövés után még gond nélkül versenyben maradt, a következő kettőnél azonban már izgulnia kellett, de Patrik Jany nem tudott előzni. A 14.-et követően így a szlovák búcsúzott, ám a folytatásnak Péni az utolsó, hatodik helyről vágott neki. Az újabb "dupla" során azonban az UTE puskásának volt némi szerencséje, ugyanis amerikai riválisa másodikra gyengén célzott, így ő esett ki harmadikként, az újabb körben viszont az előzés már nem sikerült a magyarnak, aki nem tudta behozni a török Okmer Agunnal szembeni héttizedes hátrányát, így - 186,5 körös eredményével - meg kellett elégednie az ötödik hellyel.

A szám másik magyar indulója, Pekler Zalán 621,1 körrel a 39. helyen zárta az alapversenyt.

Péni legközelebb kedden áll lőállásba Tokióban, mégpedig Mészáros Eszterrel az oldalán a légpuska vegyescsapat versenyében.

MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.