Nemzetközi kupában indul a Szedeák

A Naturtex-SZTE-Szedeák a tavalyi szezonban megszerzett történelmi bronzérmével egyben jogot szerzett arra, hogy a 2021-22-es idényben elinduljon a FIBA EuropeCup sorozatban. Klub él is a lehetőséggel, így a következő évben a nemzetközi sorozatban is pályára lépnek.

– A szponzorainkkal együtt hoztuk meg a döntést, ők is szerették volna, ha már kivívtuk ezt az indulási jogot, akkor éljünk is vele. A klubnak is egy izgalmas kihívás az európai kupaszereplés, egyben nehéz is, mert ismeretlen terepen vagyunk. Reméljük, sikerül megfelelni annak a rengeteg új előírásnak, amelyek a FIBA részéről köteleznek bennünket a meccsrendezés kapcsán. Beletanulunk ebbe, és reméljük, az első év nehézségeinek később hasznát vesszük – mondta dr. Kardos Péter, a Naturtex-SZTE-Szedeák elnöke.

Egyelőre az a kérdéses, hogy selejtezőt kell játszania a csapatnak, vagy sem, ez a nevezésektől, valamint a magyar bajnokság FIBA általi besorolásától függ. Amennyiben selejtezni kell, akkor azt szeptember 22-én és 29-én rendezik. A csoportban három hazai és három idegenbeli találkozón lépnénk pályára nagyjából másfél hónap alatt, majd az ott elért eredmények alapján eldől, hogyan alakulnak a továbbiak.

Folyamatosan dolgoznak a keret kialakításán

Közben zajlik a csapatépítés is, az már eldőlt, hogy tavalyi játékosaink közül Zach Brown és James Dickey is a Bundesligában játszik a következő szezonban, míg az amerikai Keandre Cook már biztos, hogy a Szedeákban folytatja. – A tavalyi év során remek volt az együttműködés a négy külföldi játékosunkkal. Különösen a két fiatal amerikai játékos tudott olyan információkat adni a saját ügynökségüknek, amely alapján érezhető volt, hogy ezek az ügynökségek szívesen dolgoznának velünk a továbbiakban. Ez segít a jó légiósok kiválasztásában – tette hozzá Kardos Péter

Előző sztori

Pusztító viharok – a biztosító válaszol

Túlszámlázás?
Következő sztori

Háromszoros áron cseréli ki az ajtókat az IKV – állítja az ellenzék