Megvan az első magyar aranyérem-ez történt Tokióban szombaton

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Tokió, 2021. július 24. Szilágyi Áron ismét megvédte olimpiai bajnoki címét a férfi kardozók egyéni versenyének döntõjében a világméretû koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpián a Makuhari Rendezvényközpontban 2021. július 24-én. Szilágyi az olasz Luigi Samele ellen gyõzött. MTI/Illyés Tibor

Sorozatban harmadik olimpiáján is aranyérmes lett Szilágyi Áron. A fináléban az olasz Luigi Samelét könnyed vívással, 15:7-re múlta felül, így harmadszor is aranyérmes, ami ebben a versenyszámban korábban még senkinek sem sikerült. Decsi Tamás és Szatmári András a legjobb 32 között búcsúzott ebben a számban.

Salim Omar vereséggel kezdett a taekwondósok versenyében, de olasz legyőzője döntőbe jutott, így a magyar versenyző vigaszágon folytathatta, ott azonban a bronzmeccsen vereséget szenvedett koreai ellenfelétől és ötödik helyen végzett.

Hosszú Katinka ugyan önmagához képest mérsékelt időt úszott a 400 vegyes előfutamában, de azért a hetedik helyen becsúszott a döntőbe – a 17 éves Mihályvári-Farkas Viktória mögött! Lesz döntősünk férfi 400 vegyesen is: Verrasztó Dávid a negyedik legjobb idővel kvalifikálta magát a fináléba. Mindkét döntőre magyar idő szerint vasárnapra virradóra kerül sor.

Mészáros Eszter 20. helyen végzett a női 10 méteres légpuska kvalifikációjában, így nem jutott be a szám döntőjébe.

Csernoviczki Éva iponnal kezdett, de a második körben vereséget szenvedett világbajnok japán ellenfelétől.

A Pergel Szandra – Szudi Ádám asztalitenisz vegyespáros 4-0-ra kikapott hongkongi ellenfelétől.

Gálos Roland ökölvívő a második menetben elszenvedett bordatörése ellenére végigküzdötte a mérkőzést, 5-0-ás vereséget szenvedett kazah riválisától.

Valter Attila hivatalosan nem fejezte be a tokiói olimpia országúti kerékpáros mezőnyversenyét.

Bemutatkozott az első szegedi olimpiai résztvevő is, Tóth Cecília a 3X3 koásrlabda nyitómeccsét vezette.

KÉPGALÉRIA!
Előző sztori

Keleti varázs és lótusz ünnep a Füvészkertben

KÉPGALÉRIA!
Következő sztori

Időutazás a Mátyás téren