Közérdekű

Kiemelkedő Csongrád-Csanád megye átoltottsága

Kiemelkedő Csongrád-Csanád megye átoltottsága

2021. július 13., kedd
Kiemelkedő Csongrád-Csanád megye átoltottsága

Országos szinten is kiváló, de a keleti országrészben Csongrád-Csanád megyében a legnagyobb a lakosság átoltottsági aránya a Miniszterelnökség által közöltek alapján.

Megyénkben lakosságarányosan 55,1 százalékos az átoltottság, megelőzve ezzel a keleti országrész összes, és néhányat a nyugati megyéi közül. A július 9-i adatok alapján készült térképen jól kivehető a színskálából is, hogy Pest megye áll a legjobban, illetve Budapest az egyetlen olyan régió hazánkban, ahol az arány eléri a 60 százalékot.

Ábra: Miniszterelnöség

Rendkívül csökkent az utóbbi hetekben az védőoltás felvételére való hajlam. A számok lassan közelítenek egymáshoz: a beoltottak száma 5 543 891 fő, közülük 5 202 925 fő már a második oltását is megkapta. Az oltakozási kedv csökkenésében az is közre játszhat, hogy a védelmi intézkedések nagy részét megszüntette a kormány és a védettségi igazolványt is egyre kevesebb helyen kell felmutassuk.

Tegnap 17 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 556 főre nőtt a beazonosította száma. Elhunyt 3 beteg, így a számuk jelenleg 30 010 fő. Folyamatosan gyógyulnak fel a betegségből, a számuk jelenleg 741 663 fő, az aktív fertőzötteké pedig lecsökkent 36 883-ra. 86 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 12-en vannak lélegeztetőgépen. 

koronavirus.gov.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.