Egészség

Boldogkői Zsolt: Tegyük kötelezővé a koronavírus elleni védőoltást!

Boldogkői Zsolt: Tegyük kötelezővé a koronavírus elleni védőoltást!

2021. július 30., péntek
Boldogkői Zsolt: Tegyük kötelezővé a koronavírus elleni védőoltást!

Az utóbbi száz év legjelentősebb világjárványa csapott le az emberiségre. A SARS-CoV-2 pandémia nem végez ugyan akkora pusztítást, mint hajdanán a pestis vagy a fekete himlő, de ahhoz eleget, hogy megkeserítse korábbi nyugodt életünket. A vírus egy állatfajról került át az emberre, s gyors evolúciója során egyre hatékonyabban képes fertőzni a szervezetet. Milliók vesztik el az életüket, s még többek egészsége romlik meg véglegesen a fertőzés következtében. A modern tudomány kidolgozta a kór gyógymódját, a védőoltást, annak is rendkívül hatékony módjait, az mRNS- és a vírus vektor-alapú vakcinákat. Azt gondolnánk, ezzel a probléma megoldva, visszatérhetünk a megszokott kerékvágásba, s újraindíthatjuk a világgazdaság motorját is. Mégsem ez a helyzet.

Valamit ugyanis nagyon elrontottunk az iskolai oktatás során: nem tanítottuk meg az ítéletalkotás elemi logikáját, s nem magyarázatuk el érthetően, hogy egy társadalom tagjának lenni nem csupán előnyöket jelent, hanem kötelességeket is.

E mulasztás eredménye, hogy embertársaink jelentős része nem hajlandó beoltatni magát, s emiatt képtelenek vagyunk megszabadulni a vírustól. A jelen helyzet paradoxona tehát, hogy noha kezünkben van a megoldás kulcsa, mégsem tudjuk vele a pandémiát szelencébe zárni. 

Az irracionalizmus már korábban is létezett, az internet azonban közösséget formált belőle, s így képessé tette az egységes fellépésre. A védőoltások elutasítása mögött különféle attitűdök húzódnak meg, a nemtörődömségtől a félelmeken át az elvi alapú ellenállásig. Az oltásellenességi spektrum egyik szélén az abszurd konspirációs elméletek sorakoznak, a másikon pedig a komplett filozófiai rendszerek által álruhába bújtatott téveszmés gondolkodás.

Sokan a véleményszabadságára hivatkoznak. Persze, kilóg a lóláb, mert ezen azt értik, hogy ők ugyan nem oltatják be magukat, s legszívesebben lámpavasra húznák az ellenkező elveket vallókat. A teoretikus hajlamúak egyenesen a civilizációnk bukását vizionálják, ha kapnának egy kis szurit. A tényszerűség kedvéért, tegyük hozzá, hogy kis számban ugyan, de vannak olyan entellektüelek, akik maguk felvették ugyan az oltást, de kiállnak az antivaxerek jogai mellett. Ezek a hangos moralisták azt felejtik el, hogy egy társadalom attól még szabad, ha bizonyos korlátokkal élünk, például tiltjuk a destruktív megnyilvánulásokat, mint a bűnözés, a rasszizmus vagy mások titkainak nyilvános kifecsegése.

Gyakori érv az önrendelkezés jogának hangoztatása is: „hadd döntsem már el én magam, hogy rettegek-e a vírustól, vagy sem”. „Ha rákod van, te magad dönthetsz a sorsodat illetően, de egy fertőző betegség nem a magánügyed, hiszen másokat veszélyeztetsz vele” - mondhatná erre egy racionálisan érvelő, ha a társalgás az észérvek mentén zajlana, De nem e mentén zajlik. Sőt, a közösségi oldalakon megszólaló oltásellenesség rendszerint igen agresszív és fenyegető, de minimum trágár, fő jellemzője pedig a melldöngető ismerethiány. E jelenségre az agresszivitás és az ignorancia (tudatlanság) szavait összekombinálva egy új kifejezés született: agnorancia. 

A kifejezett oltásellenesség alapjai pszichológiai természetűek. A szellemi vezetőket rendszerint gazdasági és/vagy politikai érdekek hajtják, a követők esetében pedig a csoporthoz tartozás, a személyes identitás felépítése és védelme, a félelmek, a fóbiák és a konspirációs elméletekhez való vonzódás alkotja a motivációs skálát. A lélektani tényezők dominanciája egyben azt is jelenti, hogy a racionális alapon való meggyőzési szándék hiábavaló, legalábbis az erős érzelmi kötődéssel rendelkező antivaxerek esetében. 

Ne legyenek illúzióink az oltásellenesség érvrendszerének intellektuális tartalmát illetően. Olyanok állítják, hogy a koronavírus elleni vakcinákat túl hamar fejlesztették ki, vagy hogy egy kísérleti vakcináról, illetve génterápiás szerről van szó, akiknek elemi ismereteik sincsenek a témáról.

Ezerrel osztják különféle kétes professzorok idegen nyelven írt kiáltványait, nem kímélve az oltások mellett kiálló szakemberek nyaralásról szóló megosztásait sem. Sajnos a tudomány legmagasabb szintjein is fellelhető az ostobaság.

Luc Montagnier, a HIV Nobel-díjas felfedezője egy tipikus példa a ökörségek halmozódására. Montagnier régóta a homeopátia lelkes híve, most pedig egy rég megcáfolt elképzelés mellett kampányol: szerinte az oltások autizmus okoznak. E jelenség neve: Nobel-betegség. 

Sokan a vírus vagy a járvány létét, illetve ez utóbbi komolyságát tagadják. Ez azért üdvözítő stratégia egy laikus számára, mert ha nincs probléma, akkor nem kell elmélyedni az immunológia, az epidemiológia, az infektológia, a sejtbiológia, a molekuláris genetika vagy a farmakológia tudományterületek rejtelmeiben, elég kijelenteni, hogy nincs probléma, nincs tehát miről beszélni. A vírusszkeptikus-oltásellenes teoretikusok viszont a szakmai kompetencia fehér köpenyét húzzák magukra, és szakértőként pozícionálják magukat. Az orvos és gyógyszerész végzettség azonban úgy tűnik, nem elegendő az alapvető biológiai ismeretek elsajátításához, mert nagy butaságokhoz adják a nevüket. Van köztük olyan is, aki az oltásokban a chipek szervezetbe juttatásának eszközét látja, amelyet az 5G technika hivatott aktiválni, s ezáltal meggyilkolni az illetőt. „Jó esetben” csak a vírusokat tagadják, s nemlétező oltási szövődményekről kornyikálnak, vagy nagyítják fel azokat a milliószorosára. A hatósági fellépés eredményeként mostanra elcsendesedtek, de sajnos a szellemet már kiszabadították a palackból. A társadalom jelentős része őket tekinti autentikus és becsületes „tudósnak’, szembeállítva velük a szakma valódi képviselőit, akik szerintük korruptak és ostobák. 

Mi a megoldás? 

Az egyik a természetes mód: hagyjuk, hadd szedje a vírus az áldozatait, s térjen vissza, gyakran megújult erővel, bízván abban, hátha elcsendesül majd. A modern civilizáció és orvoslás korában azonban nem hagyhatjuk érvényesülni a darwini mechanizmusokat. Egy másik módszer a már ismert „húzd meg, ereszd meg” technika, amely a szociális távolságtartó intézkedések ciklikus szigorításaiból és lazításaiból áll. Ezt azonban nem bírja sokáig sem a társadalmi psziché, sem a világgazdaság. A védőoltások jelentik az egyetlen megoldást. Mivel embertársaink jelentős része nem hajlandó ennek felvételére, nem marad más hátra, mint az igen erős motiválás és a kényszer alkalmazása.

Kötelező oltás 

Egy érdekes paradoxon, hogy hazánkban 11 kórokozó ellen kapunk kötelező jelleggel védőoltásokat gyermekkorban, s ez ellen igen kevesen tiltakoznak. Amikor azonban a szülőket kellene oltani, mindjárt jönnek a különféle ideológiák, hogy elkerülhessék azt. A felnőttek jelentős része világszerte vonakodik a kötelező védőoltások gondolatától. Nem volt ez másként a spanyolnátha-járvány idején sem. A világ azonban halad az elkerülhetetlen cselekvés felé. Elsőként a gyenge demokratikus hagyományokkal rendelkező országok (Türkmenisztán, Üzbegisztán, Indonézia) léptek, s tették kötelezővé mindenki számára az oltást. Pakisztán és Szaúd-Arábia az igen erős motiválás stratégiáját választották: a tömegközlekedést, a közintézményeket és szórakozó helyeket csak oltottak vehetik igénybe. Oroszország kisebb léptekkel halad: egyes nagyvárosok szolgáltatási szektorában és közintézményeiben lett kötelező az oltás. A demokratikus országokban a választói akarattal való szembemenetel a politikai bukás rémével fenyegeti a kormányzó elitet.

Európában egyedül a Vatikánban általánosan kötelező a koronavírus elleni oltás. Számos ország - a fontolva haladás jegyében – hozott bizonyos korlátozott intézkedéseket: az egészségügyben és/vagy az idősgondozásban dolgozók számára tette kötelezővé a védőoltást, illetve Csehországban a 12 évesnél idősebb tanulókat kötelezték vakcinázásra. A járvány első hullámának riasztó kórházi képei az olasz népességet elfogadóvá tették a kötelező oltásokat illetően, s ők tették meg az első kényszerítő lépéseket is e téren. Korábban az angolok, a napokban pedig az olaszok bevezették a zöld kártyát, amely bizonyos közösségi létesítmények igénybevételéhez szükséges. Nincs ilyen össztársadalmi megértés Franciaországban és Görögországban, ahol tüntetések törtek ki az igen szűk körben való oltáskötelezettség ellen. A németeknél pedig már az első hullám idején nagy felvonulásokat rendeztek a politikai szélsőséggel összevegyült vírustagadók. Friss hír, hogy az Egyesült Államokban a szövetségi alkalmazottak kötelező oltását fontolgatják. Magyarországon igen erős az oltásellenesség, valószínűleg nem függetlenül e hamis ügy mellé álló fehérköpenyesek igen ártó tevékenységétől. Nálunk is kötelezővé vált az egészségügyben dolgozók oltása, és a kormány vizsgálja a kiterjesztés lehetőségeit. Egy alternatív módszer lehet a védettségi igazolvány jogosítványainak jelentős bővítése, például a tömegközlekedés igénybevételének feltétele lehetne. 

Zárszó

A legtöbb vírus ellen nem rendelkezünk hatásos gyógyszerekkel, amiket egyébként is rendszerint már a kialakult betegségek gyógyítására használunk, nem pedig megelőzésre. A SARS-CoV-2 pandémia leküzdésére egyetlen módszerünk maradt, a vakcinázás.

Nagy szerencsénkre ez a csapás a tudomány fejlett állapotában ért bennünket, ezért rendelkezünk a megfelelő fegyverrel a vírussal szemben. A helyzet azonban az, hogy ennek bevetése előtt magunkkal kell megküzdenünk.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága egy konkrét ügy kapcsán azt az állásfoglalást hozta, hogy a védőoltások kötelezővé tétele nem sérti az emberi jogokat. Ez tehát egy legális lehetőség lenne, de a demokratikus országok nincsenek felkészülve egy ilyen hadviselésre az állampolgáraikkal szemben, hiszen a pártok a választópolgárok voksaiból élnek. Bármilyen mély árkok is választják el a politikai elitet egymástól, legalább ebben az egyetlen kérdésben kezet kellene nyújtani egymásnak. Nem lenne ildomos, ha egy jó ügyben tett bátor lépést használna ki az ellenzék a politikai harcban. Sajnos közben a hátat is védeni kell, mert a politikai szélsőjobb hozzálátott az oltásellenesek toborzásához. Vigyázzunk, mert a rasszizmus és az intolerancia vegyítése a téveszmés gondolkodással akár lángra lobbanthat egy régiót vagy az egész nyugati világot.

(Ez a véleménycikk eredetileg a Magyar Hangban jelent meg.)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.