Az SZKT szerint a lakosság kérésére lett fizetős a parkolás a Gyertyámos utcában


A Szegedi Közlekedési Kft. az önkormányzat lakossági kezdeményezésére hozott döntése miatt tette fizetőssé a parkolást a Gyertyámos utca és a Nemes Takács utca közötti tömbbelsőben - nyilatkozta lapunknak megkeresésünkre a cég.
Tegnap számoltunk be róla, hogy a Gyertyámos és a Nemes Takács utca közötti belső udvaron is fizetni kell július 1. óta a parkolásért. Megkérdeztük a parkolásokért is felelős Szegedi Közlekedési Kft.-t arról, hogy miért kellett ennek bekövetkeznie.
A cég tájékoztatása szerint a tömbbelső korábban ,,kivett udvarként" volt nyilvántartva az ingatlanok között, ez azonban a közelmúltban "kivett közterületre" módosult. Kiemelték lapunknak, hogy a lakókat és a környékbelieket szórólapozással tájékoztatták június 25-től július 2-ig, a tájékoztatásokat GPS-alapú, felvétel-idővel ellátott fényképekkel dokumentálták is, ahogy a helyszíni munkák elvégzését is. A birtokunkba juttatták a szórólapot is, melyen az áll, hogy a parkolást a területen annak érdekében teszik fizetőssé, hogy az itt élők parkolása egész nap biztosított legyen.
Az SZKT megjegyzi, hogy a tömbbelső 25 db gépkocsi befogadására alkalmas, július 1. és 5. között pedig mindössze 13 alkalommal szabtak ki parkolási pótdíjat.
Bár a cég tájékoztatásából ez nem derül ki, vélhetően sokan használták a környéken a tömbbelsőt a fizetős parkolási zónák megkerülésének céljából.