Közérdekű

Tizenegy megyében, 404 településen lesz szúnyoggyérítés, köztük Szegeden is

Tizenegy megyében, 404 településen lesz szúnyoggyérítés, köztük Szegeden is

2021. június 21., hétfő
Tizenegy megyében, 404 településen lesz szúnyoggyérítés, köztük Szegeden is

Szegeden június 22-én, azaz holnap végeznek szúnyogirtást, illetve csütörtökig minden nap a megye több településén is fognak gyéríteni.

Az elmúlt időszakban sok helyen, főként a folyóparti településeken jelentek meg tömegesen csípőszúnyogok. A múlt héten a szakemberek több mint háromszáz településen léptek fel a vérszívók ellen. A héten 81 ezer hektáron, összesen 404 településen végeznek földi kémiai gyérítést.

A kezelésre használt gépjárművekkel a munkát a szúnyogok aktivitási időszakához igazodva, 21 órakor kezdik meg, vagyis a földi technológiát nem befolyásolja az érvényben lévő hőségriasztás. 

A permetezést végző gépjárművekkel az alábbi térségekben találkozhatunk: Budapesten a III., IV., X., XIII., XIV., XV., XXI., XXII. kerületben, Balaton környéki településeken, Sopron környékén, a csornai régióban, néhány Dráva menti településen, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén, Baranya, Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Somogy, Veszprém és Zala megye több településén. Az alkalmazott szúnyogirtó szert minimális mennyiségben juttatják ki, az csak az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérűekre, így emberre és háziállatokra nem jelent veszélyt.

A kezelések pontos időpontja megtalálható a katasztrófavédelem honlapján, valamint a szúnyoggyérítésre vonatkozó információkat az érintett települések is közzéteszik honlapjukon vagy közösségi oldalaikon. Amennyiben az időjárás nem teszi lehetővé a gyérítés elvégzését a meghirdetett napon, a pótlásra a következő két este valamelyikén kerül sor. 

BM OKF

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.